2006. szeptember. 01. 15:01 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 01. 15:03 Gazdaság

A tavalyinál jobb szezont zártak a budapesti strandok

A tavalyi évhez képest nagyobb forgalom volt a budapesti strandokon és fürdőkben az idei nyáron, ám a nyereségességhez nem elegen - mondta Mogyorósi Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőüzemek osztályának vezetője.

Az idén május és június közepe között az évszakhoz képest hidegebb időjárás miatt alacsony volt a forgalom a fővárosi strandokon és a fürdőkben, de június közepétől július végéig "terhelve voltak" a strandok - mondta az osztályvezető. Hozzátette: ebben az időszakban naponta átlagosan 20-25 ezer ember fordult meg a budapesti strandokon.

Mogyorósi Ferenc elmondta: a csúcs 35 ezer vendég volt. Ám ez még mindig nem éri utol a pár évvel ezelőtt regisztrált 45 ezer vendéget, valamint a fővárosi fürdők teljes befogadóképességét, ami naponta átlagosan 85 ezer fő - tette hozzá.

Bár augusztusi adatokat nem tudott közölni még az osztályvezető, azt azonban elmondta, hogy nagyjából a tavalyi szintű forgalom volt a nyár utolsó hónapján. Így azt valószínűsíti, hogy májustól augusztusig a tavalyihoz képest 140-150 ezerrel többen látogattak ki a különböző fővárosi strandokra.

Tavaly május-augusztus között 1,14 millióan fordultak meg a zrt. által üzemeltetett strandokon, az idén május és július között 990 ezer vendéget regisztráltak. Az önkormányzati tulajdonban lévő vállalathoz összesen 15 fürdő tartozik. Ezek közül az állandók száma 10, az idényfürdőké és strandoké pedig 5.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.