Befektetési tanácsok (prognózis július közepére)
Egyáltalán nem biztos, hogy pozitív hatású lesz a Gyurcsány-csomag, sőt egyes elemzők egyenesen a hiányt növelő tényezőként kezelik. A továbbiakban is hasonló piacra számítunk, rövidtávra az 1-3 éves lejáratok vételét ajánljuk.
A héten nyilvánosságra került államháztartási hiány-adat önkormányzatok nélküli mérlege az év első felében az éves (megemelt) előirányzat 72,7 százalékát érte el, miközben az elemzők között éles vita folyik arról, hogy a kormányzati intézkedés-csomag milyen hatással lesz az államháztartási egyenlegekre. Közben a magángazdaság láthatóan jól működik, egyelőre tehát nem érezhetők negatív hatások, legalábbis ami a visszatekintő adatokat illeti. Az ipari termelés – májusi adat szerint – lendületesen növekszik, éves szinten 7,4 százalék, míg hó/hó alapon 1,2 százalékkal emelkedett. Ez minden körülmények között jó hír a piac számára, nem úgy, mint az előbbiekben említett áht-adat, mivel itt csak kommunikációs fogásként értelmezhető, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) becslése ismét magasabb hiányt feltételezett, mint amit a tényadat jelentett. A makrogazdasági feszültségek tehát nem enyhültek, de a nemzetközi pénzügyi környezet kissé kedvezőbben alakult, mint a korábbiakban. A török inflációs adat, az Európai Központi Bank (ECB) változatlan kamatszintje, a dollár gyengülése mind támogatta a feltörekvő piacokat.
Devizapiac. A devizapiacok mozgását ismét az EUR/USD keresztárfolyam változásai határozták meg. Bed Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnök nyilatkozatai rendre a kamatemelési periódus lezárására utalnak, a dollár gyengülése megindult az euróval szemben. Mivel csütörtökön az ECB sem emelete irányadó kamatát, a folyamat lelassult, de trendszerűen továbbra is a dollár gyengülését várjuk.
Az 1,26 alatti szintektől valószínűleg hosszabb időre eltávolodik a keresztárfolyam, de ha mégis ettől erősebb dollár alakulna ki a kereskedés folyamán, akkor az eszközök euróra váltása ajánlott.
A hazai piacon is érezhető volt a vezető devizák fent leírt mozgása, mivel a dollár gyengülése és a kamatemelési periódus várható lezárása ismét a feltörekvő piacok irányába terelte a figyelmet, így – azért továbbra is magas volatilitás mellett – emelkedtek ezek a piacok. A hazai piaci hangulat is javult, de azt látni kell, hogy – elemzők, hitelminősítők nyilatkozatai által megerősítetten is – a magyar gazdaság térségünkben az egyik legsérülékenyebb piac. Ezért a kedvező hatások csak arra voltak elegendőek, hogy további gyengülés nem következett be, de a trend továbbra sem fordult meg, a jelentős forinterősödés jelei egyelőre nem mutatkoznak.
A devizapiacon azt tartjuk követhető taktikának a továbbiakban, hogy az euróban denominált eszközöket érdemes tartani, a dollár termékeket pedig euróra váltani, de a forint eszközöket ma nem érdemes átváltani az előző két devizára, csak akkor, ha jelentős forinterősödés következik be.
Kötvénypiac. A kötvénypiac hektikus mozgásokat mutatott a héten, jelentős erősödés (török infláció, hazai ipari termelés adat hatására) és jelentős gyengülés (kedvező adatok hiányában) is történt az egyes napokon.
Ezzel együtt érdemi változásról nem beszélhetünk az előző héthez képest, tehát a hozamok jelentősen nem változtak, ami azt jelenti, hogy – csakúgy, mint a devizapiacon – a gyengülő trend ugyan megállt, de nem fordult át erősödő trendbe. A továbbiakban is hasonló piacra számítunk, rövidtávra az 1-3 éves lejáratok vételét ajánljuk, de egy esetleges 50-75, vagy ennél nagyobb hozamesésben már ezeket érdemes eladni és újabb belépési pontokat keresni.
Részvénypiac. Itt már a korábbiakban fordult a trend, tehát a kedvező adatok ebben a szegmensben képesek voltak trendfordulót előidézni. Az BUX emelkedése nagyrészt a gyógyszer gyártóknak (devizahatás) és az OTP-nek (akvizíciók) köszönhető, tehát fundamentális alapokon nyugszik, nem csak a beáramló tőke árfelhajtó hatása jelentkezett.
A korábbiakban többször kifogásolt forgalom is visszatért, tehát az emelkedés komoly vételeknek köszönhető, ami a továbbiakra nézve is biztató lehet. Azonban egy-két fontos tényre fel kell hívnunk a figyelmet: mint például arra, hogy három hét alatt a piac 18 500 pont alatti szintről emelkedett 22 000 pontra (ami 18,90 százalékos emelkedés). A korábbi adatok alapján a 22 000 pontos szint ellenállásként viselkedhet.
A kedvező nemzetközi piaci környezet azonban ezeket a szinteket meghaladó értékek elérését is lehetővé teheti, de csak akkor, ha a forint nem gyengül tovább jelentős mértékben. Amennyiben a 22 000 pontos szintet meghaladjuk, akkor a következő ellenállási szint 22 500 pont, majd 23 200 körül lehet. Ma a korábban vételre ajánlott (OTP, FHB, Egis, Richter) részvények tartását javasoljuk, amelyeket csak egy nagy forgalom melletti eső napon, vagy a 22 500 pontos szint elérése esetén érdemes értékesíteni.
Állampapír piac:
- állampapírok: vétel 1-3 év (kockázat!)
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: small cap vétel
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények OTP, FHB, Egis, Richter tartás
- Befektetési alapok:
ingatlan alapok
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.