2006. március. 12. 18:48
MTI
Utolsó frissítés: 2006. március. 12. 18:40
Gazdaság
Új fapados Lengyelországban
A Direct Fly nevű új lengyel fapados légitársaság az üzleti utasokat célozza meg. Működését áprilisban kezdi meg.
Direct Fly néven új diszkont légitársaság kezdi meg működését a jövő hónapban Lengyelországban. A magántulajdonban lévő kis cég a lengyelországi városokon kívül Németországba, Dániába és Ukrajnába kínál utazási lehetőséget. Az első járatot a tervek szerint 11-én indítják.
Jan Szczepkowski, a cég elnöke és társtulajdonosa elmondta: jegyek már a jövő héttel rendelhetők lesznek az interneten keresztül, vagy telefonon a Berlin, valamint a három lengyel város, Gdansk, Bydgoszcz és Lodz közötti járatokra.
A légitársaság a későbbiekben járatot üzemeltet Bydgoszcz és Koppenhága, Lodz és Kijev, illetve Lvov között, valamint Rzeszowból Lvovba. Emellett lengyel városok között is indítanak gépeket.
A légitársaság elsősorban az üzleti utasokat célozza meg, az ár 119 zloty (38 dollár) körül lesz a belföldi, és 549 zloty a külföldi járatokon.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2005. december. 08. 14:35
A Ryanair elindítja első fapados járatát Magyarországra
Gazdaság
MTI
2006. január. 08. 10:20
Komoly fejlesztéseket terveznek a fapadosok
Gazdaság
hvg.hu
2005. november. 17. 16:44
Fapados az év magyar vállalatai között
Világ
2006. március. 08. 20:20