Befektetési tanácsok (prognózis február elejére)
A mögöttünk álló hét rég nem látott erős forintot hozott, miközben az állampapír piaci hozamok vegyes mozgást mutattak, a részvényárak pedig döntően emelkedtek. Ezt a viszonylag csendes, eseménytelen piacot kavarta fel a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő jelentése.
Devizapiac. Átmenetileg kitört az euró az 1,20-122-es EUR/USD sávból. Ez hétfőn történt meg és egész héten jellemző maradt, mígnem pénteken ismét a dollár enyhe erősödése következett be, ami elég volt ahhoz, hogy a korábbi sávba térjen vissza a kereskedés. A továbbiakban rövid távon még maradhat a 1,20-1,22-es sáv meghatározó jellege, de hosszabb távon a dollár gyengülése „előre kódolt”. A mai helyzetben az 1,20-hoz közeli szinteken az euró vétele, illetve az euróban denominált pozíciók kiépítése javasolt.
A hazai piacon a forint rég nem látott szintekre - 249 alá - erősödött az euróval szemben, miközben az állampapír piaci hozamok kismértékben emelkedtek. Ez a kissé ellentmondásos folyamat annak köszönhető, hogy külföldi beáramló tőke nem jelent meg az állampapír piacon, sőt az általuk birtokolt állampapírok állománya csökkent is.
Ekkor jött az S&P a hosszú távú magyar deviza adósság minősítésére adott negatív kilátása, ami egy későbbi esetleges leminősítést vetít előre, de az elemzők véleménye szerint nem jelent újabb kockázatot, vagy nem utal a döntés újabb kockázatok várható megjelenésére.
A jelen helyzetben továbbra is azt látjuk, hogy a reálgazdasági teljesítményhez mérten felülértékelt a forint, tehát a 250-es szinten, vagy az alatt érdemes eurót vásárolni és euróban denominált alapokat venni. Az alapok típusát minden egyes befektetőnél a kockázatvállalási hajlandóság határozza meg, de a legkisebb kockázatú befektetésektől (európai likviditási, vagy kötvény alapok) a mérsékelt (hosszú európai kötvényalapok), vegyes (részvény-kötvény) európai kockázatúakon át a kockázatos (eurázsia, távol-kelet részvény alapok) befektetésekig ajánlhatók a befektetési alapok.
Kötvénypiac. A hazai piacon érződött az utóbbi időszak euró és dollár kötvény hozamainak emelkedése, ami azt jelentette, hogy a forint erősödése ellenére a hozamok itthon is emelkedtek a hosszabb futamidőket tekintve.
Ezek a változások heti bontásban nem jelentenek markáns változást, de a trend érezhetően a gyengülés irányába kezd elmozdulni. Ennek oka az S&P „rating”-je, illetve az lehet, hogy a térségben ma már vannak jobb befektetési célpontok, bár még mindig a hazai piac kínálja a legnagyobb reálhozamot a befektetők számára. Ajánlásunk tehát az, hogy a lehető legrövidebb (3 hónapos) diszkontkincstárjegyekbe érdemes „visszahúzódni”. Részvénypiac. A részvények ára a héten csökkenést mutatott, ami hétfőtől csütörtökig 700 pontos BUX esést jelentett, de a csütörtöki minipánik (S&P) után péntekre dinamikus áremelkedések alakultak ki, így az addigi heti esés több mint felét visszanyerte a BUX. A pillanatnyi megingás figyelmeztetés volt arra az esetre, hogy mi történhet akkor, ha komolyabb bizalomvesztés következik be a nagy befektetési alapok részéről. Természetesen abban az esetben a hatás napokig hetekig, sőt hónapokig tarthat, az árak lejtmenete nem csak átmeneti időszakra fog kiterjedni, hanem végeláthatatlan hosszúságú lesz, vagy legalábbis annak fog tűnni.
Ma még ez a veszély nem fenyeget, de az árak változékonysága jelentősen növekedett az elmúlt időszakban, ami nem jó jel. Ajánlásunk ma még nem jelenti a részvények eladását, hiszen ezek a momentumok ma még meghatározóak, de érdemesek a figyelemre. A forgalom szintjei rendre az emelkedő napokon magasabbak, így ma a további emelkedés nem kizárt, legalábbis a 23 000 pont elérése reálisnak látszik. A Mol, OTP, Pannonplast, az Egis, az FHB és a Démász egyaránt vételre ajánlott, a kis kapitalizációjú részvények (Pannonplast kivétel!) eladásra ajánlottak.
Állampapír piac:
- állampapírok:
- vétel: 3 hónap
- eladás: 3 hónapnál hosszabb lejáratok
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: vétel
- USA részvények: eladás,
- Orosz részvények: vétel
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- vétel: OTP, Mol, Pannonplast, Egis, FHB
- eladás: kis kapitalizációjú részvények
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.