Befektetési tanácsok (prognózis január végére)
A feltörekvő piacok lendülete megtört az utóbbi napokban, hiszen több olyan esemény is történt, ami megzavarta a befektetőket. Ezek az események bár zavaróak voltak, mégis csak egy kisebb korrekciót okoztak.
Devizapiac. A nemzetközi devizapiaci hangulatra is rányomta bélyegét a tokiói tőzsdebotrány, de – mivel inkább technikai jellegű problémáról van szó – egy-két nap alatt visszatért a piac a „rendes kerékvágásba”.
Jól látható, hogy 2006-ban kevésbé volatilis az EUR/USD keresztárfolyam a meglehetősen szűk 1,205-1,215-ös sávban mozog. Pillanatnyilag nincs olyan hír a piacon - és a közeli jövőben sem várható -, amely jelentős elmozdulást okozna ebben a vonatkozásban. Hosszabb távra azonban inkább a dollár gyengülése valószínűsíthető, így a sáv (dollár szempontból) erősebb oldala környékén javasolt az euró vétele, illetve az európai piacokon befektető befektetési alapok jegyeinek vásárlása.
A hazai piacon a forint küzdelme a 250-es szinttel átmeneti győzelmet hozott a hazai fizetőeszköznek, de aztán a lengyel események hatására újra a 250-es szint fölé erősödött az eurót forinttal szembeni ára. A 250-es szint meghaladása nem volt releváns mértékű, így a helyzet ezen a „fronton” sem változott, hiszen a korábban 250-253 közé szűkülő keresztárfolyam szélsőértékei továbbra is támasz, illetve ellenállásként viselkednek.
Ajánlásunk sem változott, továbbra is az az elképzelésünk, hogy a 250-es szint közelében végrehajtott forint-euró váltás a későbbiekben jelentős nyereség forrása lehet.
Kötvénypiac. A fejlett piacokon kialakult kamatszintek érdemben nem változtak, így a fejlődő piacok relatív hozamelőnye is szinte változatlan maradt. Ez teljesen megfelel annak a ténynek, hogy jelentős fundamentális változás nem történt sem régiónkban, sem a világ más feltörekvő piacain.
Látható, hogy a 2005 utolsó negyedévére jellemző hozamemelkedés trendje 2006-ra változott, de a hozamszintek még mindig magasabbak, mint a 2005 utolsó negyedévét megelőző napokban. Várakozásaink szerint nem lesz jelentős elmozdulás a következő héten sem, mivel nem várható olyan új makroadat, vagy politikai esemény, amely jelentősen befolyásolná a piacon kialakult irányokat.
A fentiek okán ajánlásunk sem módosult jelentősen, hiszen a múlt héten egy kisebb korrekcióra számítottunk, ami meg is történt, de ma nem látható újabb belépési pont a vásárlásra. Ezért ma is azt tudjuk javasolni, hogy egy további 15-20 bázispontos hozamcsökkenés után az összes lejárat eladása javasolt, de addig tartás az ajánlásunk.
Részvénypiac. Itt is kialakult az a többi részpiacra is jellemző helyzet, hogy egy szűk sávon belül közepes forgalom mellett folyik a kereskedés. A gyorsjelentési szezon még kissé távol van, a nemzetközi befektetési alapok negyedéves tőkeallokációs váltásai is csak később éreztetik hatásukat, így az oldalazó mozgás továbbra is jellemzője maradhat a piacnak.
Az mindenesetre biztató, hogy a 22 000 pontos szint „fogja a piacot”, de a forgalom nem elég ahhoz, hogy jelenős emelkedő trend kialakuljon. Most továbbra is a fundamentálisan erős részvényekre kell helyezni a hangsúlyt, de az elmúlt hetekben jelentősen emelkedő alacsony kapitalizációjú részvényeket ma már inkább kerülni kell, hiszen a gyors korrekció már egyes esetekben meg is történt és a többieknél is ez várható. Egyedül a Pannonplast lehet a kivétel, ahol a stratégiai tervek látványos teljesülése további áremelkedést hozhat. Ajánlásunk tehát változott, ismét az OTP, Mol, Pannonplast, MTelekom, FHB részvényeit ajánljuk vételre, míg a többi részvény esetében a kivárást ajánljuk.
Állampapír piac:
- állampapírok:
- eladás a mai szintektől 1520 bázisponttal alacsonyabb hozam mellett
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: vétel
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: vétel
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- vétel: OTP, Mol, Pannonplast, Matáv, FHB
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.