A közös nevező a nem sokkal később már a főzésről eszmét cserélő társaságban a fröccs lehetett, amely a tömény italokkal együtt annak ellenére is jobban fogyott bármilyen italnál, hogy a külső szemlélő számára a decemberi hidegben a decinként 60 forintért árult forralt bor, vagy végső esetben a forró tea tűnt vonzóbbnak.

Fröccsözős párbeszédek csak az igazi piacokon hallhatóak, a Bosnyák pedig lepukkantságával együtt is az. „Mindent veszek, mindent eladok” – szólítja meg rögtön a betérőket egy inkább az aluljárókból vagy a kínai piacokról ismerős figura, de odabent – legalábbis a zöldséges részlegben – már az igazi kofák vannak túlsúlyban. A klasszikus csarnoki miliőt idézik a hentesek is, minden vásárlóval azt próbálva elhitetni, hogy a kilónként 948 forintért kínált sertéscombbal vagy a 899 forintért mért oldalassal élete legszebb húsát sikerült kifognia.

A közel 13 ezer négyzetméteren elhelyezkedő „Bosnyák” épületeinek felújításáról „már tíz éve beszélnek, de itt tizenöt éve nem változott semmi, vagyis minden csak egyre rosszabb lesz” – panaszkodott a HVG tudósítójának a csarnokon belül egy 15 és egy 13 négyzetméteres standot bérelő zöldséges. Az ő rezsijét a négyzetméterenként 310 forintos napi bérleti díj jelenti, ami szerinte az inflációt meghaladóan növekszik, miközben vevőköre is megcsappant. Utóbbit elsősorban a hipermarketek számlájára írja, illetve – ami miatt nevének elhallgatását kérte – a minden szombaton a Bosnyák téri csarnok szomszédságában működő, az alapvető higiéniai követelményekre fittyet hányó MDF-piacot okolja. Pedig áruja igazán szép, szemben a hipermarketek zöldséges részlegeivel. A néhány perces beszélgetés alatt a fogyatkozó vevőkör azért kitett magáért; ha sorban állás nem volt is, folyamatosan érkeztek és vitték a 298 forintért kínált citromot vagy az ugyanennyire árazott fürtös paradicsomot.

A csarnokban nem csak a hipermarketek számítanak mumusnak. Itt nem túlságosan kedvelik a piac egy másik részén, rogyadozó, néhol beázó műanyag hullámtetős fedél alatti asztalkákról áruló őstermelőket sem. Ők ugyanis pénztárgép és számla nélkül, adókedvezménnyel árulhatják a maguk által termelt portékát – igaz, beszélgetésünk alatt a panaszkodó zöldségesnél sem csörrent meg a kassza. A bentiek szemét inkább az szúrja, hogy némelyek közülük az őstermelői igazolvány kedvezményeit déligyümölcs-árusításra is felhasználják. És valóban. „Hármat százért, százötven helyett” – kínálta a citromot paprika, uborka és burgonya társaságában az őstermelői részlegen egy igazi fejkendős parasztnéni. Persze itt sem mindenki ilyen leleményes. A HVG által megkérdezett, a piacra csak heti egyszer felutazó hévízgyörki házaspár – mindketten mellékállásban őstermelők – például kizárólag saját termékeket árul: burgonyát 100 forintért, a tojás darabját pedig 25-ért. Az alku lehetősége itt benne van az üzletben, de a tojásra ott tartózkodásunk alatt ezt meg sem próbálták az érdeklődők, számukra a csarnokon belüli 17-18 forintos ár vélhetően vonzóbb volt. „Napi százat azért így is eladunk” – érzékeltette a néhány száz négyszögölt művelő házaspár férfitagja, hogy törzsvásárlóikat nem szédíti el néhány forint. Némi stikában árusításra azért itt is fény derült, a házi tészta árusításához például külön engedély szükségeltetik, ahogyan a tojásra is, de – summázták az ellenőrzések tapasztalatait a termelők – „ezzel nem nagyon foglalkozik senki”. A Bosnyák térről sem hiányzó bolhapiac-részlegen a hagyományostól némileg eltérő üzletmenetet is tapasztalhatunk: a pálmát az alkuk sorából itt az vitte el, amikor a reménybeli vásárló még ki sem nyitotta a száját, máris 400 forint árengedményt kapott az 1600 forintos alapárú lábosból a szláv akcentusával is lehengerlő stílusú árustól.

Árszint: 3, választék: 3, vásárlás körülményei: 2

Kelemen Zoltán