2005. december. 07. 19:12 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 08. 18:49 Gazdaság

Körbetartozás elleni kormányprogram

A kormány döntése nyomán javulnak Széchenyi Kártya feltételei, bővül a hitelkerete, s egyszerűsödik a vállalkozások ügyintézése, valamint hitel- és egyéb finanszírozási konstrukciók akadályozzák majd a körbetartozás kialakulását.

A Széchenyi Kártya felső határa január elsejétől 25 millió forintra emelkedik, kamata 10, 26 százalék lesz, illetve bővül a banki résztvevői kör. Az emelés annak köszönhető, hogy az eredeti keretösszeg, a 10 millió forint alatti hitelrész kamata több mint 10 százalékot csökken - közölte Kóka János, gazdasági- és közlekedési miniszter.

Összesen 100 milliárd forintos hitelkeretet nyitottak meg annak érdekében, hogy a magyar kisvállalkozások hitelhez juthassanak. A kormány jövőre csökkenteni szeretné a pályázatok elbírálásához és kifizetéséhez szükséges időt. Ezt főként a kisebb összegű pályázatok esetén, a döntési mechanizmus, illetve a jogkörök egyszerűsítésével kívánják megvalósítani.

Az idén az év első felében meghirdetett "Sikeres Magyarországért" hitelprogramok 485 milliárd forintos keretéből 172 milliárd forintról döntöttek. A vállalkozásfejlesztési hitelprogram kerete 310 milliárd forint, az agrárfejlesztési programé 40 milliárd forint, míg az önkormányzati infrastruktúra-fejlesztésre 135 milliárd forintot különítettek el – hangsúlyozta Kóka.

A Magyar Fejlesztési Bank és a Corvinus Rt. összefogja azokat a fejlesztési és kockázati tőkeprogramokat, amelyek 60-70 milliárd forintos új forrást nyitnak meg. Ez egy körbetartozás ellenes program, hogy hitelgaranciával egy faktorcég mögé állnak, ami áthidalja a kis cég  finanszírozási nehézségeit, vagy az állami követeléskezelő vásárolja meg a kisvállalkozás követelését és elégíti ki azt.

 


 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?