Befektetési tanácsok (prognózis december elejére)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november 28-i kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat szintjét, mivel a hazai infláció kedvezően alakul, de a globális kockázatvállaló hajlandóság csökkenése nem zárható ki a jövőben. Ennek okán a Monetáris Tanács ülésén csak a változatlan szint merült fel, mint lehetőség.
A forint árfolyamára ez az esemény nem volt nagy hatással, hiszen kamatdöntés már korábban beépült az árakba, árfolyamokba, illetve a nemzetközi események ezúttal erősebb hatást gyakoroltak a hazai piacra. Szlovákia csatlakozása az ERM-II. rendszerbe pozitív irányba mozdította el nemcsak a forint, hanem a térség többi nemzeti valutáját is. Ez az első reakció, de hosszabb távon nem lesz jelentős hatása a forint euróval szembeni árára, hiszen ma Magyarországon gyakorlatilag az ERM-II.-nek megfelelő árfolyamrendszer működik már ma is.
A nemzetközi piaci tendenciák a dollár erősödésének megtorpanását mutatják, mivel ma már szinte biztosra vehető az ECB 25 bázispontos december 1-i kamatemelése. Ezzel csökken a kamatkülönbözet, de ez csak átmeneti állapot, hiszen az Egyesült Államokban is további kamatemelések várhatók. November utolsó időszakában talán a legfontosabb makroadata az USA használt-lakásra, illetve lakásépítésre vonatkozó számadata volt. A számok csökkenő ütemű konjunktúrát mutatnak, ami már az emelkedő kamatszinteknek tulajdonítható.
Devizapiac. A nemzetközi trendek továbbra is az euró/dollár keresztárfolyam által meghatározott keretek közt alakulnak. Az eurózóna kamatemelése csökkenti az kamatkülönbözetet, de a gazdasági növekedés jelentősen elmarad a tengeren túli szinttől, így ma egyik deviza sem képes jelentősen erősödni a másikkal szemben.
Ezek a körülmények tehát megállították a dollár erősödését, de a trend nem fordult meg, mivel az euró mellett továbbra sem szólnak megdönthetetlen érvek. A korábban is kritikusnak tartott 1,17-es szintet relevánsan nem képes meghaladni a keresztárfolyam, de az 1,18-1,850-es szint már felső ellenállást jelent. A továbbiakban sem számítunk jelentős elmozdulásra, de középtávon inkább a dollár erősödését tételezzük fel, így a jegyzés elérheti az 1,15-ös szintet is.
A hazai piacon a már említett szlovák ERM-II-es csatlakozás mozdította ki a forint árfolyamát a „megszokott mederből”, de a jó növekedési és inflációs adatok is segítik a forint további erősödését.
Rövid távon a forint 248-as UER/HUF szintig erősödhet, ami annak köszönhető, hogy a pénzbeáramlás a hazai piac irányába az utóbbi időszakban ismét élénkebb lett. Egy kicsit hosszabb távra kitekintve viszont azt gondoljuk, hogy az év végére még mindig inkább a 255-ös szint valószínű, mint a 250-es szint alatti pozíció. Ajánlásunk ennek megfelelően továbbra is a devizapozíciók kiépítését tartalmazza, ezúttal a 250-es EUR/HUF-nál erősebb forintárfolyam esetén.
Kötvénypiac. A kötvénypiacon ismét hozamcsökkenési periódus alakult ki, ami annak köszönhető, hogy a nemzetközi piacokon is ez a trend érvényesült, mivel már a közeli jövőben várható kamatemelések már korábban beépültek az árakba, sőt esetenként a piac ezeket a szigorításokat „túl is lőtte”. A novemberi hozamcsúcsokhoz mérten az eurózónában és az Egyesült Államokban is 25-50 bázispontos hozamcsökkenés alakult ki.
A korábbi ajánlatunkban 7 százalék feletti szintek mellett a 3-5 éves szegmens vételét ajánlottuk. Mára a hozamok csökkenésével a piac ezekkel a kötvényekkel 6,70-es szint alatt kereskednek. A továbbiakban az a várakozásunk, hogy 6,50 alá kerülnek a hozamok, ahol viszont már a kilépési pontokat kell keresni és inkább a rövidebb oldal felé lesz érdemes fordulni, mindaddig, amíg a hosszabb lejáratok újra nem emelkednek 50-75 bázispontot.
Részvénypiac. A részvénypiac ismét irányt váltott, ezúttal egy masszív emelkedés bontakozott ki, amit a Mol és a Richter részvény árainak emelkedése idézett elő, de a kisebb részvények közül az Egis és a Pannonplast is kiemelkedően teljesített.
A befektetők idegeit e Zalakerámia borzolta, mivel a Lasselsberger – mint fő tulajdonos – a nyilvános ajánlat keretében fel nem ajánlott részvényeket 1000 forintos áron értékesítette. Ez a lépés a kiszorítás intézményének sérülékenységét, illetve a vonatkozó jogszabályok nem igazán kiérlelt voltát mutatják. Ez az esemény az Antenna Hungária részvényeseinek lehet érdemi információ, hiszen a Swisscom Broadcast AG december 1-én induló nyilvános ajánlatának (ajánlati ár: 5250 forint) sikeres lezárása esetén itt is kiszorítás következhet.
Ma azt gondoljuk, hogy a több mint 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Medget Rahimkulov talán jelent némi garanciát arra, hogy a kisbefektetők korrekt eljárásban kaphatják meg a részvények ellenértékét. Ezzel együtt ma a részvények felajánlását javasoljuk.
A vezető részvényeket tekintve a gyógyszeripari cégek (Richter, Egis) az orosz gyógyszertámogatási rendszer kedvező változása pozitívan hatott, az elemzők is emelték cél-áraikat, azonban ezúttal mégsem ajánljuk vételre ezeket a papírokat, mivel a növekvő nyereség véleményünk szerint már beépült az árakba.
Az OTP továbbra sem keveredett ki a gyorsjelentés utáni csökkenésből, de enyhén emelkedő trend van itt is. Az esetleges gyengébb napokon – 7200 forint alatt – viszont vételre ajánljuk a bankrészvényt. A Mol hosszú távú stratégiájának ismertetése nem okozott különösebb meglepetést, mivel a stratégiát nagyrészt a külső környezet határozza meg, ami jelenleg elég nehezen prognosztizálható. Ma semleges ajánlásunk a részvényre.
A T-Com aluteljesítő az utóbbi időszakban, de a hozamcsökkenés (osztalék alapú árazás!) a közeli jövőben segítheti a telekom papír árának emelkedését, 950 alatt vételre ajánljuk. Az áramszolgáltatóknál már érvényesül a kisebb hozamok hatása, de nem tesz jót az áraknak az áram ára körül kialakult politikai vita. Ma itt is a tartást ajánljuk.
Állampapír piac
- állampapírok:
- 3-5 éves lejárat tartása (eladás 6,30-6,50 százalékos szinten)
- 3-5 éves lejáratok eladása után éven belüli lejáratok vétele
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: tartás
- USA részvények: eladás,
- Orosz részvények: kivárás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- tartás: Egis, Richter,
- tartás: szolgáltató szektor,
- semleges: MOL,
- vétel: Matáv, Pannonplast
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.