A görögök 3 százalék alatti hiányt terveznek
A görög kormány költségvetési előirányzata szerint 2006-ban az államháztartási hiány a GDP 2,6 százaléka lesz a folytatódó gazdasági növekedés és a magasabb bevételek hatására.
Amennyiben sikerül teljesíteni a 2,6 százalékos deficitet, Görögország 1997 után először tudná az államháztartási hiányt az EU által előírt 3 százalék alá szorítani.
Görögország magára haragította EU partnereit és arra kényszerült, hogy felülvizsgálja költségvetési adatait 2000-ig visszamenőleg, miután tavaly kiderült: 2001-ben úgy lépett az eurózónába, hogy államháztartási deficitje meghaladta a 3 százalékos EU limitet.
Áprilisban az EU 2006-ig adott haladékot Görögországnak arra, hogy a deficitet legalább 2,9 százalékra szorítsa, ellenkező esetben szankciókkal kell számolnia.
A jövő évi költségvetési terv 3,8 százalékos gazdaságnövekedéssel számol, míg az átlagos inflációt 3,2 teszi, ami elmarad az idei évre becsült 3,5 százaléktól.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.