2005. szeptember. 09. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 09. 12:10 Gazdaság

Magyarország felszabadít kőolaj-készletéből

Az üzemanyagkészlet bővítését, így áttételesen a benzinárak elszabadulásának megakadályozását is szolgálja az az intézkedés, amellyel Magyarország a Nemzetközi Energiaügynökség kérésére egy-két napi fogyasztásnak megfelelő mennyiséget szabadít fel kőolajkészletéből.

László Boglár kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a lépés kormánydöntést nem, csak gazdasági miniszteri rendelkezést igényelt. A nemzetközi kezdeményezés alapját az adta, hogy a Mexikói-öbölbeli kitermelés kiesése hiányt okozott a világpiacon. A tartalékok felszabadítása a kínálat szinten tartását szolgálja.

A szóvivő megerősítette a Népszabadság azon információját is, hogy a stratégiai okokból értékesítendő készlet megvásárlására meghirdetett pályázatot a Mol nyerte meg.

A Mol csütörtöktől 15 napig, naponta 800 tonna, durván számítva mintegy 5 ezer hordó kőolajat vesz át a stratégai készletből, s ugyanennyivel csökkenti az importját. Így a kitermelőnél ugyanennyi hordó olaj megmarad, amit szabadon értékesíthet a világpiacon, növelve ezzel a kínálatot.

Magyarország olajtartalékai 90 napi fogyasztást fedeznek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.