Demján: júliusban kezdik az etyeki filmstúdió építését
Várhatóan július elején megkezdődik Etyeken a Korda Sándor Filmstúdió építése és a létesítményben jövő nyáron, ősszel már filmet is forgathatnak – jelentette be a község polgármestere.
Kálmán Lajos elmondta: Demján Sándor üzletember - aki saját birtokán, a magyar származású Andy Vajna filmproducerrel közös vállalkozásban építi fel 15 hektáron, 35 milliárd forintos költséggel a filmstúdiót -, valamint Finta József, a beruházást tervező építész a napokban lakossági fórumon tájékoztatta az etyekieket a beruházással kapcsolatos kérdésekről.
Demján Sándor a fórumon azt ígérte, hogy "a filmstúdió felépítésével Etyek a környék leggazdagabb települése lesz".
Hozzátette: a stúdió felépítésével helyben több munkalehetőséghez jutnak az etyekiek és az ottani vállalkozások, nő a jövedelmük és több lesz a helységnek a község fejlesztésére fordítható adóbevétele is.
A környezet esetleges károsodása miatt aggódók arra kaptak ígéretet a fórumon, hogy maximálisan igyekeznek megőrizni a természeti értékeket, továbbá az építkezés befejezését követően az építőanyagot szállító autók útvonalán, a Horvát utcában aszfaltburkolatú utat építenek - mondta el Kálmán Lajos.
A polgármester hozzátette: a település képviselőtestület március végén tárgyalja és fogadja el a filmstúdiónak helyet adó terület rendezési tervét és néhány egyeztető tárgyalás lefolytatása is vár még az önkormányzatra. Szerinte nem lesz akadálya az építkezés július eleji megkezdésének.
Elmondta, hogy még az idén felépítik a stúdiót alkotó hatvan csarnokot, köztük a világ egyik legnagyobb, "vizes" felvételek készítésére alkalmas stúdióját, jövőre pedig hozzálátnak a belső munkálatokhoz. A stúdió berendezéseit Amerikában gyártják le.
A teljes beruházás 35 milliárd forintba kerül, az idei munkákra 10 milliárd forintot költenek. Maga a filmstúdió 15 hektáron épül fel, a szállodák és a kiszolgáló létesítmények további 15-20 hektárt foglalnak majd el - tájékoztatott a polgármester.
A létesítmény Demján Sándor birtokán, panorámás vidéken, a nagy szőlőtáblák és a község között rejtetten meghúzódó, egykori honvédségi rakétabázis helyén épül fel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.