2004. november. 19. 16:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Demján cége vesztegetési gyanúba keveredett

Nikolaj Vaszilev bolgár miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter szerint a TriGránitnak át kell gondolnia bulgáriai befektetési terveit, miután a magyar cég botrányba keveredett.

A TriGránit viszont úgy látja: a választási kampányba akarják cégüket bevonni, és nem kívánják átértékelni bulgáriai befektetési terveiket.



A Trud című bolgár ellenzéki napilap adta hírül, hogy hét bolgár újságírónak, akiket a Trigránit Katowicében és Budapesten látott vendégül, fejenként kétezer eurós napidíjat kívánt adni, amelyet ők visszautasítottak.



A cégnél ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondták: a TriGránit Közép-Európa egyik legtekintélyesebb cége. A cég politikájával, kultúrájával kétes viselkedés, újságírók meg nem engedett eszközökkel történő befolyásolása nem fér össze, ilyen kísérletre ez alkalommal sem került sor. Szó sem volt semmilyen 2000 eurós napidíjról, csupán költségtérítésről.



A befektetési cég szerint a lap az esettel Nikolaj Vaszilevet akarta kedvezőtlen helyzetbe hozni, aki a kormány megbízásából foglalkozik a TriGránit befektetési terveivel.



A bolgár miniszterelnök-helyettes az esetre reagáló közleményében leszögezi, "úgy gondolom, a magyar Trigránit cégnek lehet, hogy át kell gondolnia bulgáriai befektetési terveit. Az ilyen eljárás csakis botrányosnak nevezhető". A közlemény szerint a miniszterelnök-helyettes továbbra is üdvözli a nagybefektetők bulgáriai terveit, de csak akkor, ha azok átláthatók és társadalmi szempontból hasznosak.



A Trigránit korábbi bejelentéseivel összhangban egy több száz millió eurós befektetésre készült Bulgáriában. Szófia egyik stadionját kívánták volna lebontani, és helyére bevásárlóközpontot építeni. A tervek nyilvánosságra hozatalát követően azonban azt társadalmi felháborodás fogadta, maga a bolgár köztársasági elnök is ellene szólt, miként Szófia polgármestere és a sport iránt elkötelezett társadalmi körök is.



Demján Sándor cége közleményében - miközben hangsúlyozza, hogy nem kívánja átértékelni bulgáriai befektetési terveit leszögezi -, hogy a méltatlan támadás ellenére bizalma az országban és annak gazdaságában változatlan. Remélik, hogy a tervezett Európa Városközpontot - melynek helyéről illetve a projekt tartalmáról jelenleg is tárgyalásokat folytat - meg lehet nyitni 2007-ben, Bulgária Európai Unióhoz történő csatlakozása alkalmával.



A közlemény hangsúlyozza, hogy "az ilyen újságíró-meghívások esetében a nemzetközi gyakorlat szerint a meghívó viseli az utazás teljes költségét, és az átadandó összeg költségtérítés, az újságírók által eszközölt kiadások (például szállás, közlekedés, étkezés, repülőjegyek és egyebek), valamint a napidíjuk fedezetére szolgált volna. Jellemző, hogy az átadásra mindenki előtt került sor, kizárt tehát, hogy a pénzzel bárkinek hátsó szándéka lett volna. Mivel időközben kiderült, hogy a költségeket részben a TriGránit által alkalmazott szófiai PR-ügynökség viselte, illetve azokat részben a TriGránitnak kell közvetlenül viselnie, a költségtérítésnek készpénzben nem volt értelme, a pénzt a TriGránit természetesen visszakapta."

(MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.