2004. november. 09. 18:58 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Gazdára találhat a Magyar Hírlap

Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. vezérigazgatója megerősítette, hogy kedden is folytak a Ringier-vel kezdett tárgyalások a Magyar Hírlap eladásáról, és a megbeszélések szerdán is folytatódnak.

Az Index szerint a vezérigazgató azt mondta, hogy szerda délután már várhatóan lesz bejelenteni valója. Cáfolta azonban azt az újságíró körökben már kedden délután elterjedt pletykát, hogy máris megállapodtak volna a Magyar Hírlap megvételéről.



Papp Béla, a Ringier igazgatója nem kívánta kommentálni az Index információit, és a lap szerint az Indexnek egyébként sem kíván nyilatkozni.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.