Novemberben nyit a biatorbágyi outlet-központ
November 11-én nyit a márkás szabadidős és divatcikkek kifutó modelljeit árusító Premier Outlets Center Biatorbágyon - jelentette be a beruházók képviseletében David Carver, a Miller Developments képviselője és Takács József, a Raiffeisen Ingatlan Rt. üzletág-igazgatója szerdán.
A létesítmény 7 hektáros területen épült, 13 ezer négyzetméternyi hasznos területen 46 üzletnek, hat vendéglátó-ipari egységnek ad majd otthont, s 900 parkolóhely is tartozik hozzá. Az üzletek közül 28-ra már megkötötték az - 5-10 éves - bérleti szerződést, egyebek mellett a Levi's-szel, az Adidas-szal, a Nike-val, a Tom Tailor-rel, a Camel Active-vel és a Mexx-szel. A maradék 18-ból kilenc üzletre előszerződést kötöttek.
A nyitást követő első évben 1,5-2 millió látogatóra számítanak - jelentette ki Brendon O'Reilly, a GVA Grimley Outlet képviseletében. Az M1-es és M0-ás autópályák csomópontjánál elhelyezkedő létesítmény 4 millió ember számára érhető el 60 percen belül.
A beruházás sikerétől függően 2005-ben, illetve három éven belül tervezik megvalósítani a létesítmény második részét. A második ütemben elkészülő egységet 15 ezer négyzetméteresre tervezik, a hozzá tartozó 1100 parkolóhellyel.
A hatvanas években Amerikában, majd az elmúlt tíz évben Európában is elterjedt outlet a kiskereskedelemnek olyan formája, amelyben az ismert márkákból az előző évben megmaradt készleteket 30-70 százalékos árengedménnyel árusítják. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.