2004. szeptember. 21. 15:08
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Több mint egy éves csúcson a forint
Az euró árfolyama kedden kora délután számottevő újabb erősödést követően átlépte a 246-os szintet, és 245,7-245,9 forint/euró közötti sávban születtek kötések.
A Portfolio beszámolója szerint utoljára több mint egy évvel ezelőtt, 2003 májusában volt hasonlóan erős szinten a forint, még a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sáveltolása előtt.
A forint erősödése több tényező összetett hatása, mondta az Origonak Szántó András, a Hamilton Tőzsdeügynökség szakértője. Szerinte a zloty komoly erősödése is húzza a forintot, de az is közrejátszik a folyamatban, hogy a befektetők közül többen szállnak ki az úgynevezett stop-loss, veszteségcsökkentő pozícióikból.
A piacon a külföldiek körében a jelek szerint bizalom kezd kialakulni Gyurcsány Ferenc személyével kapcsolatban is, illetve a magas jegybanki kamatszint is forint vételre buzdítja a befektetőket - tette hozzá Szántó.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.