2004. augusztus. 13. 08:47 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Az Eurotours csődjének a partnerek is kárát látják

Becslések szerint több száz millió forint is lehet az Eurotours tegnap bejelentett csődje miatti kár.

A külföldön rekedt utasok számáról még nincs pontos információ. Annyi bizonyos, hogy 300 turistát az TUI hoz haza a jövő héten, míg egy gépnyi utas hazaszállításában a Travel Service is közreműködik. A keletkezett kár összege várhatóan meghaladja a több száz millió forintot. A hivatal közleménye szerint a törlés oka, hogy súlyosan megsértették az utazásszervező és közvetítő tevékenységet szabályozó kormányrendeletet. Arról nem közöltek részleteket, hogy ez pontosan mit jelent.



Az Eurotours 2002-től partnerként együttműködött Európa vezető turisztikai konglomerátumának, a TUI-nak magyarországi cégével, a TUI Magyarország Kft.-vel. Az együttműködés szerint a két cég árualapja kiegészíti egymást, az Eurotours részt vállalt a TUI-utak értékesítésében, illetve – más cégek bevonásával – közös chartergépeik is voltak az idei nyáron.



Az Eurotours csődje érzékenyen érinti őket - idézi a lap Csákány Csabát, a TUI Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját. A kár várhatóan 140 millió forint körül lesz. A következő hetekben rendezni kell a közös Malév-charter sorsát, hiszen ezen a gépen más irodák utasai is vannak.



Amennyiben ők nem mondják le útjukat, úgy a TUI-nak egyedül kell értékesíteni ezeket a helyeket, ami a jelenlegi piaci viszonyok között nehéz lesz. A TUI egyébként igyekszik elvinni azokat az utasokat, akik az Eurotoursnál fizettek be, előbb azonban tárgyal a csődbe ment cég biztosítójával. A részletekről egy erre a célra létesített telefonos forródróton érdeklődhetnek az érintettek -tette hozzá Csákány.



A másik károsult a Travel Service, amellyel az Eurotours heti egy járatot indított egy görög szigetre. A gép bérleti díja, adókkal együtt csaknem 8 millió forint - mondta Frakas Attila, a Travel Service ügyvezetője. Ez az október közepéig lekötött járat esetében tetemes, csaknem 80 millió forint veszteséget jelent. A jövő héten a Travel Service gépe még hazaszállítja a jelenleg kint lévő Eurotours-utasokat.



Az Eurotours az idei szezonban egyébként már főkén autóbuszos és chartergépes programokat kínált mediterrán üdülőhelyekre. Az utazási vállalkozás erre az évre – szakmai körökben hallható vélemények szerint igen alábecsülve – az autóbuszos útjaira kötött 12 százalékos kaució esetében 48 millió, míg a charternél a 20 százalékos kaucióval 40 millió forintot tett le a QBE Atlasz Biztosító Rt.-nél. Ez azt jelenti, hogy az idén a kaucióköteles tevékenységeiből 800 millió forint forgalommal számolt, ami feltűnően kevés a tavalyi 2 milliárd körüli, a 2002-es 2,1 és a 2001-es 2,3 milliárd forint árbevételhez viszonyítva.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.