2004. augusztus. 10. 17:38 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Kamatcsökkentést várnak a tőzsdén

Szinte már nem is a kérdés, hogy csökkentik-e hétfőn, a Monetáris Tanács ülésén az irányadó kamatot, inkább az, hogy mennyivel-- mondják elemzők, akiket nem lepett meg a forint enyhe gyengülése kedden az euróhoz képest. Nagyon várják a szerdán esedékes inflációs adatokat.

Alacsony forgalom mellett, az eurónkénti 246,50 forint körül ingadozott a magyar valuta kedden. A szerdán reggel nyilvánosságra kerülő, júliusi inflációs adatok határozzák meg a hét további részének kereskedését, mivel az infláció mértékétől függ, hogy augusztus 16-án negyed vagy fél százaléknyi kamatcsökkentésről határoz a Monetáris Tanács.



A dollár árfolyama az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kedd délutáni - vélhetően negyed százalékos kamatemelésről szóló - döntésére várakozva, nem sokat változott a nemzetközi piacokon – írja az MTI. Budapesten a dollár vételi árfolyama tartotta magát a 200 forint feletti szinten.



Feltünőnek tartják elemzők, hogy a Pénzügyminisztérium, eddigi gyakorlatával szakítva, a havi államháztartási hiányról nem ad ki előrejelzést augusztus 10. és 15 között, hanem 17-re halasztotta azt. A külföldi befektetők egy része emiatt fenntartással figyeli a szinte biztosra várható kamatcsökkentés fundamentumait. .
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.