2004. június. 16. 18:47 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

A Matáv bíróságon támadja a díjcsökkentést

A Matáv nem tudja elfogadni a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának (NHHT) hétfőn kihirdetett, a szolgáltatók közötti összekapcsolási díjak csökkentéséről szóló döntését, és azt a bíróságon támadja meg - mondta a Matáv nemzetközi szabályozási és árpolitikai igazgatója, Kozma Zsolt.

Az NHHT hétfőn mind az öt magyarországi helyi vezetékes szolgáltatót az összekapcsolási díjak csökkentésére kötelezte. A döntés szerint az összekapcsolási díjak átlagosan 38-55 százalékkal, a Matáv esetében átlagosan 38 százalékkal csökkennek. Lapinformációk szerint a Matáv-on kívül az Invitel is bírósághoz akar fordulni a döntés ellen.



Kozma elmondta, az NHHT által megállapított összekapcsolási díjak nem fedezik a költségeket. A Matáv kimutatta a költségeit, az NHHT viszont nem költségszámítás, hanem ár-összehasonlítás alapján bírálta azokat felül. Az NHHT az EU-árszintnek megfelelő árak kialakításakor azonban nem hasonló piaci környezetben működő, hasonló fejlettséggel rendelkező cégek árait vette figyelembe, így az NHHT által megállapított díjak költség szint és egyes esetekben az EU-átlag alattiak is, hangsúlyozta az igazgató. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.