Újra nő az olaj ára, 23 éves csúcson az olajkereslet
Felfelé módosította az idén várható olajkeresletet a Nemzetközi Energiaügynökség (IAE), tekintettel a gazdasági növekedés ütemének gyorsulására, különösen Kínában. Eközben csütörtökön újra emelkedni kezdett az olaj világpiaci ára.
Egy hónappal ezelőtt a szervezet napi átlagban 80,6 millió hordós fogyasztást jósolt erre az évre. A növekedés oka többek között, hogy a magas kőolajár ellenére a kereslet erőteljesebben nő Észak-Amerikában, Brazíliában és Indiában. Tavaly napi 78,7 millió hordó volt a világ olajfelhasználása, 2002-ben pedig 77 millió.
A világtermelés, az IEA becslése szerint, májusban átlagosan 82,02 millió hordó volt naponta, napi 460 ezer hordóval több, mint áprilisban, főleg az OPEC és Oroszország termelésnövelése miatt, miközben az OECD-országokban csökkent a termelés.
A gazdasági növekedés gyorsulása mellett az IEA szakértői más, egyszeri tényezőkkel is magyarázzák a kőolaj iránti kereslet élénkülését: a kamat- és adócsökkentő politikákkal, a nagy kínai infrastrukturális beruházásokkal, illetve a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos kiadásokkal.
Az olajkereslet növekedésének java része változatlanul Kínára jut: ott az IEA szerint az idei év második negyedében napi 1,2 millió hordóval, 23 százalékkal növekszik a kereslet az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben napi egy millió hordóval, 19 százalékkal nőtt Kína olajkereslete. Kína áprilisban rekord mennyiségű, napi 3,391 millió hordó kőolajat importált, 744 ezerrel többet, mint márciusban, és 1,438 millióval többet a tavaly áprilisinál.
Az IEA üdvözölte a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) múlt heti döntését, hogy július 1-től az OPEC kvótakötelezett tíz tagjának a termelési összkvótája napi 2 millió hordóval, augusztus 1-től további napi félmillió hordóval emelkedik, bár ez utóbbi termelésnövelést az OPEC el is napolhatja, ha július folyamán az olajárak túl mélyre esnének.
Csütörtök délben az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 35,45 dollár volt a legközelebbi határidőre, júliusi szállításra a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), 16 centtel drágább a szerdai zárónál. Félórával korábban 21 centtel volt drágább a szerdai zárónál.
Csütörtökön óvatos forgalomban előbb olcsóbbodott, majd drágult a kőolaj a szabadpiacon, az amerikai hosszú hétvége előtti fedezeti vásárlások miatt. Pénteken a New York-i árutőzsde zárva lesz, a múlt szombaton elhunyt Ronald Reagan volt elnök nemzeti gyásznapja miatt, és a befektetők igyekeznek felkészülni esetleges váratlan eseményekre az iraki helyzet és az OPEC-tag Nigériában tapasztalható sztrájkmozgalom miatt.
Noha az amerikai stratégiai tartalékok a múlt héten nőttek a szerdán megjelent adatok szerint, az árakat az is támogatja, hogy a növekedés kisebb volt a vártnál, és a befektetők túl nagynak tartják a korábbi napok árcsökkenéseit - ezért már szerda este megkezdődött a kiigazítás fölfelé. Reggel változatlan volt az ára a szerdai záróhoz képest. A Brent szerdán hordónként 24 centtel 35,29 dollárra drágult az IPE-n júliusra. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.