A Prímagáz visszaélt erőfölényével
A kifogásolt vezetékes PB-gázszolgáltatási szerződés értelmében a cég a gázszolgáltatás díját a fogyasztó egyidejű értesítése mellett azonnali hatállyal bármikor megváltoztathatta - áll a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében.
A szerződés rögzítette azt is, hogy a szolgáltatást részben vagy egészben megtagadhatja, ha a fogyasztó a gázdíj befizetési kötelezettségének nem tesz eleget. Az általános szerződési feltételek jogsértő rendelkezésének további alkalmazásától a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül eltiltotta a vállalkozást a versenyhivatal.
A szolgáltató megítélését az is súlyosbította, hogy az általa érvényesíteni kívánt díjmódosítás indokaként téves jogszabályi hivatkozásokat jelölt meg - véli a versenyhivatal. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.