2004. május. 26. 12:54
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Még az idén tőzsdére megy a Freesoft
A Freesoft Szoftverfejlesztő Rt. ezer forint névértékű részvényének kibocsátási ára 1 800 forint lesz.
Napokon belül beadják a felügyelethez engedélyeztetésre a kibocsátási tájékoztatót, valamint a BÉT-re a bevezetési kérelmet – közölte a Freesoft Szoftverfejlesztő Rt. pénzügyi tanácsadója. Móricz Gábor elmondta: a cég névértéken minimum 50 millió forintos alaptőke-emeléssel új részvényeket bocsát ki, várhatóan júliusi jegyzéssel, az ezer forint névértékű részvények kibocsátási ára 1 800 forint lesz.
Az árazás előzetes felmérés alapján történt. A jegyzés összértékére nincs felső korlát: az egyetlen megkötés, hogy egy jegyző legfeljebb 250 millió forint névértékben vásárolhat a papírokból, amivel azt szeretnék elkerülni, hogy az új tulajdonosok egyike átvegye a cég irányítását. A Freesoft Rt. alaptőkéje jelenleg 1 milliárd 50 millió forint, amelynek 90 százaléka a menedzserek tulajdonában van, akik nem kívánnak megválni részesedésüktől. A részvények 10 százalékával egy pénzügyi befektető rendelkezik.
Vaspál Vilmos, a Freesoft Rt. igazgatótanácsának elnöke elmondta: a társaság 2003. évi árbevétele 634 millió forint, nyeresége 15 millió forint volt. A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) 42 millió forintot tett ki. Az idei tervben 820 millió forint árbevétel és 120 millió forintos EBITDA elérése szerepel. Az egyedi szoftverfejlesztéssel foglalkozó Freesoft Rt.
(MTI)

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.