2004. május. 25. 11:35 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Tizennyolc településen nyomoznak a Volán-buszok szabotőrei után

Tart a tanúk meghallgatása a gödöllői buszok kerekeinek leengedése ügyében, miután a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az eset kapcsán.

Gödöllő térségében hétfőn reggel 18 településen 40 Volán-busz kerékgumijait engedték le ismeretlen tettesek. A jó helyismerettel rendelkező elkövetők mindenütt megtalálták a sofőr lakásának közelében parkoló Volán-buszt, és az éjszaka leple alatt leszerelték a szelepeket. A buszforgalom csak a délutáni órákra állt helyre - mondta el a közlekedési társaság ügyeletese.



Az ügyeletes nem tudott reagálni az MTV Híradójának információjára, miszerint az alacsony bérű Volán-dolgozók így akarták felhívni a figyelmet nehéz helyzetükre. Annyit azonban megjegyzett: "nagyon összehangolt akció volt, az tény". (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.