2004. március. 19. 10:26 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Oroszország növeli olajkivitelét

Az olajcsővezeték szállításokat ellenőrző Transznyeft bejelentette, hogy az orosz kitermelés a jövő év elejétől napi 10 millió hordóra nő a mostani 9 millióról. Az állami cég élesen bírálja a magánexportőröket.

A Kommerszant című lap pénteki számában hivatkozik a Transznyeft vezetőjére, Szemjon Vájnstokra, aki szerint a vállalat az idén Nyugat-Európába és a szomszédos országokba napi 4,8 millió hordó olajat exportál.



Az oroszországi kitermelés folyamatosan növekedett az elmúlt években, és az 1999 évi szintet 50 százalékkal haladja meg a mostani közel évi 9 millió hordós mennyiséggel. Ez komoly gondokat okoz a Kőolajexportáló Országok Szervezetének, az OPEC-nek, amely az olajárak szinten tartása érdekében igyekszik korlátozni a kitermelést.



Vájnstok a kitermelés és a kivitel növelése fontos feltételeként jelölte meg az exportkapacitások növelését, konkrétan a Japánba irányuló szállításokat lehetővé tévő új csővezeték építésének mihamarabbi állami jóváhagyását. Mint mondta, Oroszországnak több csővezeték építésével kell megteremtenie a kitermelés és a kivitel rugalmasságát, ahogyan azt Szaúd-Arábia tette, egyben az olajkivitelt a piaci körülményeknek megfelelően kellene államilag szabályoznia. Szerinte helytelen az a mostani gyakorlat, hogy az állam helyett a magáncégek döntenek a külföldre szállított olaj mennyiségéről.



Vájnstok hasonlóképpen bírálta azt is, hogy a kitermeléshez értő magántársaságok be akarnak szállni a csővezetéküzletbe. A Jukosz például 2,5 milliárd dolláros költséggel akar 600 ezer hordó kapacitású, Kínába vezető csővezetéket építeni.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.