2004. március. 08. 10:01 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Több vendégéjszaka az év elején

Az idén az első két hónapban a szállodák kihasználtsága javult az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A vendégéjszakák száma 19,5 százalékkal, a bruttó árbevétel folyó áron 23,2 százalékkal nőtt a tavalyi évihez viszonyítva. A szállodák átlagosan 40,7 százalékos szobakapacitás-kihasználtságot értek el január-februárban, ezen belül februárban a mutató 43,1 százalék volt, szemben a tavaly februári 37,3 százalékkal. A szobakapacitás-kihasználtság januárban 38,3 százalékos volt, szemben a tavaly januári 34,2 százalékkal.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.