2011. július. 12. 21:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 12. 21:52 Nemzetközi gazdaság

Rugalmasabb gazdaságpolitikát szorgalmaz a kínai kormányfő

A fogyasztói árak visszafogására, a gazdasági növekedés nagyobb ingadozásának megelőzésére és több rugalmasságra hívott fel a kínai miniszterelnök egy kedden kiadott pekingi közlemény szerint.

A kormány egyszerre készül a folyamatos növekedés fenntartására, a nemzetgazdaság szerkezetének átalakítására és az inflációs várakozások kezelésére - állapítja meg a Hszinhua hírügynökség által közölt dokumentum, amelyet azt követően adtak ki, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő július 4-11 között találkozókat bonyolított le nyolc tartományi vezetővel, továbbá az ország vezető üzletembereivel és közgazdászaival. A makrogazdasági politika végrehajtása során a legkiemeltebb feladat az árak stabilizálása - hangoztatta a miniszterelnök, azzal, hogy a gazdaságpolitikai elképzeléseket rugalmasabbá és "előrelátóbbá" kell tenni.

A kínai kormánynak júniusban 6,4 százalékos inflációjával és annak hatásaival kellett szembesülnie, ami három év legmagasabb értéke. A gazdasági növekedés lelassult, ami nem kedvez az infláció visszafogásának. Júniusban a kínai termelői beszerzési menedzser index (PMI) a gyáripari termelést jól kifejező mutató 28 hónap mélypontjára, 50,9 százalékra süllyedt.

Ven szerint fenn kell tartani a körültekintő pénzügypolitikát, a pénzintézeteknek javítaniuk kell hitelezési struktúrájukon és növelniük kell a kisvállalkozások támogatását. Erőfeszítéseket kell tenni az esetleges külső tényezők visszahúzó hatásainak kivédésére - tette hozzá.

A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az élelmiszerellátás stabilizálása és a logisztikai, szállítási költségek csökkentése elő fogja segíteni az infláció "megszelídítését", mivel annak megugrása mögött elsősorban az egyre növekvő élelmiszerárak növekedése húzódik meg. Ven külön is kitért arra, hogy az intézkedéseket, amelyek az elszabadult ingatlanárakat hivatottak megfékezni pontosan végre kell hajtani, ezzel is segítve az infláció elleni harcot.

A helyi kormányzatok adósságának kockázataival kapcsolatban a miniszterelnök az adósság növekedésének kézben tartására és a már meglévő adósság megfelelő kezeléséra hívta fel a helyi vezetőket. A nemzeti számvevőszék becslése szerint a helyi kormányzatok adóssága az év végéig eléri a 10.700 milliárd jüant (1.653 milliárd dollár).

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.