NET: idén várhatóan elég lesz a kétmilliárd forint
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint 2011-ben várhatóan nem lesz szükség az eszközkezelőre vonatkozó kormányhatározatban szereplőnél nagyobb forrásra az érintett adósok közül leginkább rászorultak megmentéséhez.
A kormány hétfőn publikált határozata szerint annyi forrást kell biztosítani a Nemzeti Eszközkezelő (NET) számára, hogy a szervezet legfeljebb 5 ezer ingatlant legyen képes megvásárolni 2014 végéig. Az idén 2 milliárd forintot csoportosítanak át a NET felállítására és működtetésére.
Nátrán Roland helyettes államtitkár az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, hogy az eszközkezelőnek az idén várhatóan mintegy 5 milliárd forintot kell ingatlanvásárlásra fordítania kétezer lakás diszkontáron történő megvásárlása esetén, figyelembe véve, hogy az átlagos ingatlanérték 7 millió forint, s a lakások teljes értéke így maximum mintegy 14 milliárd forint lehet. A kvóta emelkedésével a következő évben elvileg legfeljebb 12 ezer esetben kell beavatkozni, így az idei potenciális költségvetési teher három-négyszeresével lehet számolni jövőre. Az ezzel kapcsolatos döntést a kormány, illetve az Országgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalásakor fogja meghozni - mondta korábban a helyettes államtitkár.
A nemzetgazdasági tárca szerdán az MTI megkeresésére közölte: a NET felállítása, működési részleteinek kidolgozása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) feladata. A kormány tartja az eszközkezelővel kapcsolatos ütemtervet, a korábbi kormányhatározatoknak megfelelően döntés született a NET működésének megkezdéséhez szükséges források rendelkezésre bocsátásáról, ezután megalapítható maga a társaság, illetve kidolgozhatók azon keretek, amelyek között az eszközkezelő megvásárolja a leginkább rászoruló 5.000 család ingatlanát - közölte a tárca.
Tekintettel arra, hogy a kilakoltatási kvótarendszer 2011. október 1-jével lép életbe, az eszközkezelő működésére legkésőbb akkortól van szükség, akkortól kell képesnek lennie ingatlanok megvásárlására. Ezt a határidőt a kormány tartani tudja. Figyelembe véve, hogy az idei utolsó negyedévben is csak az érintett ingatlanok 2 százalékára vezethető végrehajtás (ami nagyjából 2.000 ingatlant jelent), 2011-ben várhatóan nem lesz szükség a vonatkozó kormányhatározatban foglaltnál nagyobb forrásra az érintett adósok közül leginkább rászorultak megmentéséhez - fejtette ki a minisztérium.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.