A névnapja minden bizonnyal február 5-én lett volna annak a francia kislánynak, akit szülei kedvenc csemegéjük után szerettek volna elnevezni. A törvény éber őre azonban lesújtott. Biztos nem édesszájú.
Ami azt illeti, nem éppen a legendás francia identitástudatra vall, hogy az újszülöttet Nutella néven szerették volna anyakönyveztetni. Talán, ha valami honi márkanevet választottak volna, nem utasítja el a hatóság a kérelmüket. Mondjuk, nálunk is biztos méltányosabbak lennének Paprikával, Erős Pistával, mint egy Jalepanóval (hm, pedig egész jól hangzik: Szabó Jalepano)…
Attól nem kell tartani, hogy a Nutella esetében a verdiktet meghozó bíró a közkedvelt márka érdekeit védte volna. Indoklásában a kislány jövőjére hivatkozott, aki szerinte állandó gúnyolódás tárgya lett volna később társai között ezzel a névvel. A törvény bölcs embere azt javasolta a szülőknek, hogy a Nutella helyett válasszák a gyermeküknek az Ella nevet. Az nem derült ki a francia híradásokból, a szülők mit szóltak a javaslathoz, ugyanis nem jelentek meg a döntés kihirdetésekor a bíróságon.
A szülőknek, mint bárhol a világon, Franciaországban is teljes joguk, hogy gyermekeiknek az általuk kiválasztott nevet adják, de bele szólhat a helyi végrehajtói hatalom, ha a választást nem találják megfelelőnek. Na, nesze neked szabadság, egyenlőség, meg ilyesmi.
Szóval, ugrott a közelgő februári névnapozás. Ugyanis minden évben 5-én ünneplik világszerte a Nutella-napját.
Az igazsághoz – és a történethez – tartozik, hogy a ma Nutella néven ismert „karrieristának” sem ez volt az eredeti neve. Szülőatyja, az olasz pék, Pietro Ferrero még a Pasta Gianduja nevet adta neki 1946-ban, majd 1951-ben Supercremára változtatta az új, krémesebb változatot. Az édesség összetételét legközelebb,1963-ban a fia, Michele Ferrero újította meg, és akkor keresztelte át Nutellára.