Gasztro hvg.hu 2014. augusztus. 04. 18:20

XI. Tolcsvai Borfesztivál – tócsni és furmint

Országszerte számos borfesztivált rendeznek, de olyat, ahol a borokat szülőhelyükön, a szőlős dombok között, a több százéves pincék mélyén lehet kóstolni, miközben egy különleges település ritka szépségei tárulkoznak fel, csak keveset találunk.

Immár tizenegyedik alkalommal várja a fesztiválozókat Hegyalja szívében Tolcsva. A község önkormányzata 2004-ben fogott össze először a környékbeli borászokkal, hogy megszervezze a helyi borok fesztiválját. Nem akartak mást, mint felhívni a figyelmet a tolcsvai termelők munkájára, a vidék aranyának tekintett borra és persze a szívüknek kedves településre. Az évek során a rendezvény egyre szélesebb közönséget vonzott Tolcsvára. Kevesen gondolták, hogy a kezdetekkor csupán néhány száz fős összejövetel több tízezres látogatottságú borünneppé növi ki magát. A siker kulcsa a tolcsvaiak vendégszeretetében, a borok egyedi ízvilágában, és a változatos kulturális programokban rejlik.

Az idén augusztus 8–10. között  várják a vendégeket Tolcsvára. A borok mellé bográcsban, üstben, nyárson és roston készülnek vadak, malacok, csirkék; kemencékben sülnek lepények, langallók, pacsnik, tócsnik, lapótyák, kalakkulák (tulajdonképpen mindegyik tócsniféle), csülkös kenyerek, és nem hiányozhat az ördöglángos sem.

Facebook

A vendégek a kóstolópohár megvásárlásával már eleve két pohár bort kóstolhatnak a pincészeteknél. Csak győzzenek aztán válogatni: a különböző évjáratú szamorodni, hárslevelű, furmint és sárgamuskotály borokat az idén is több tucat kóstolóhelyen – Sajgó, Babits, Czemiczki, Varga pincészet, Tokaj Kereskedőház, Pannon Tokaj és társaik – lehet megismerni.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?