Gasztro hvg.hu 2014. július. 15. 16:14

Meglepetés a szódásüvegben

Ha azt mondjuk, szódavíz, legtöbbünknek a fröccs jut eszébe. Aztán Jedlik Ányos, akinek a szénsavas hungarikumot köszönhetjük. Most meg itt egy újabb magyar buborékos lelemény.

Szó szerint szikra, azaz Szikra pattant ki a Soroksári úton a szódásüvegből.

A története 1826-ban, 188 évvel ezelőtt kezdődött. Jedlik Ányos feltaláló, bencés szerzetes ugyanis ekkor rakta össze az „apparatus acidularis” azaz „savanyúvízi készület” nevű berendezését, amellyel a világon először nagyüzemben, szénsavas vizet lehetett előállítani. A leleményes szerzetes a berendezéssel rendtársait szerette volna meglepni. Akkoriban ugyanis Győr környékén nem volt borvíz, a távolról szállított természetes balatonfüredi ásványvizet pedig még nem tudták olyan jól lezárva szállítani, hogy ne illant volna el belőle az értékes buborék. Jedlik ezt az ásványvizet szerette volna friss, mesterséges szénsavval helyettesíteni.

A fröccsöt Jedliknek köszönhetjük
Stiller Ákos

A meglepetés sikerült, a bencések, orvos barátok elismerően fogyasztották a berendezéssel előállított újdonságot, amely hamar közkedvelt „gyógyvíz” lett országszerte. Virágzásnak indult a szódavízgyártás is, mint kisipari mesterség. Jedlik találmánya a jellegzetes palackban ma már világhírű hungarikum. S persze nem győzik áldani a nevét a fröccs, avagy spriccer imádók ( a századfordulóig még ilyen szép németes neve volt a szódával felspriccelt bornak, de a mai napig is előfordul).

Komoly fröccstörténelem íratott az idők során. Most meg itt a Szénsavas Szikra. Magyar világújdonság – hosszas tesztelési folyamat és biztonsági vizsgálatok eredményeként – a világ első számú vodkáját a Zwack Unicum Jedlik szódás üvegébe tette, a palackok egyedi, innovatív csomagolást kaptak.

ACG

Az ital alapját képező ásványvíz is magyar természetesen, a Jedlik kútból származik. A prémium vodkát háromszorosan desztillálták, tízszer szűrték aktív nyírfaszénen. A Szikra összességében 37,5%-os szénsavas prémium vodka és 20%-os ízesített vodka alapú likőr. Mindjárt 3-féle ízesítésben: birs, bodzavirág kivonat és vadmálna-citromfű.

Zwack Sándor ajánlásával a shot formában, hűtve fogyasztandó, az ízek úgy érvényesülnek igazán,ha a pohárba kitöltött ital habos, és nem ment ki belőle a szénsav.

Valahogy úgy, ahogy Jedlik Ányos annak idején így fogalmazott a szénsavas vízről: „legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségébül”.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?