Csak az a baj, hogy a jótékony félhomály sem fedi el a szagokat. Itt van például mostani első számú kedvencünk, a töltött karalábé. Kényes étel. A legtöbb férfiember csak piszmogva turkálja, a gyerek fintorog már a szagát érezve is. Egyetlen feltétlen híve van: a ház asszonya, aki lankadatlanul próbálkozik megszerettetésével, s e célból attól sem retten vissza, hogy évenként egyszer, tavaszköszöntőként az asztalra tegye. Ilyenkor igyekszik nagyon, vendéget is hív, (akiről tudja, hogy imádja a töltött karalábét) és megtévesztésképpen különféle nevekkel illeti az étket. Példának okáért tavaszi töltikének vagy petrezselymes húsgombócnak titulálja, és rettenetesen nagyot szellőztet, miután megfőtt.

Az illúzió persze csak átmeneti lehet, mert a tálaláskor kiderül minden turpisság. De akkor már mindegy, akkor már ott van, és meg kell enni. Ha ímmel és ámmal, ha duzzogások közepette is, de lám-lám, elfogy a tepsinyi rakomány nagy része. Sőt, egyesek nem átallnak újra szedni, a vendég pedig el van ragadtatva. A ház asszonya is. A tavasz első zsenge zöldségének üde roppanása – ha sikeresen nem főztük szét a karalábét – kárpótolja a „miért nem lehetett valami rendeset főzni” kérdésért, és erőt ad neki, hogy jövő tavasszal újra kísérletezzen. Csak valami tisztességes nevet kellene  találni. Vagy egy jó adag rántott húst is kisütni, csak úgy feltétnek, a „nyúltáp” mellé.

Recept

sxc.hu

Hozzávalók:
(4 személyre)
8 kis fej karalábé
½ kiló darált sertéshús
egy marék félig főtt rizs
5 dkg vaj
½  liter tej
1 mokkáskanál só mentes, bio vegeta
2 dl tejföl
1 evőkanál liszt
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1 tojás
só, bors

A meghámozott karalábékat karalábévájóval kivájjuk (az ügyesek akár egy kis késsel is próbálkozhatnak, de felelősséget nem vállalunk), a darabok falát lehetőleg egyenletes vékonyságúra sikerítsük. A lehullott, kivájt zöldségdarabokat természetesen a gombócok mellé tesszük majd a lábosba, eszünkbe se jusson kidobni.
A tölteléket ugyanúgy készítjük, mint a töltött káposztáét vagy a töltött paprikáét, de nem teszünk bele pirospaprikát, csak sót és borsot, azt se sokat, hogy ne uralkodjon a fűszer íze. Tegyünk viszont bőven a felaprított petrezselyemből, jusson a tálalásra is egy kis adag zöldlevélke, a többit dolgozzuk bele a húsmasszába. Tegyünk föl egy lapos lábosban annyi enyhén sós vizet forralni, amennyi majd éppen ellepi a töltött fejeket. Amíg a víz forr, töltsük is meg a karalábékat, majd tegyük a lobogó vízbe a kivájt darabkákkal együtt. 10 perc főzés után szűrjük le az egészet, és egy formás, peremes jénai tálba vagy akár teflonos tepsibe ízlésesen rendezzük el őket.

Ekkor lép színre a besamel mártás. Aki tudja, hogyan készül, most nyugodtan ugorhat, aki nem, figyeljen. Az igazi besamel lelke a valódi vaj. Nem helyettesíthető olajjal, margarinnal, pláne nem zsírral! A gyöngyözőre hevített vajba beleszórjuk a lisztet, épp csak felhevítjük, beletesszük a vegetát, egy kis sót, borsot, és már öntjük is rá a hideg tejet. Ettől a pillanattól kezdve nem távozhatunk a kislábos mellől, mert a besamelt nem szabad magára hagyni. Kitartóan kevergetni kell, amíg a mártás lassan besűrűsödik, és csomómentes, selymes, illatos krémmé válik. Kóstoljuk meg, hogy elég sós-e, ízes-e, ha nem, tegyünk még hozzá egy kis vegetát, reszeljünk rá egy leheletnyi szerecsendiót (na, jó, megszórhatjuk őrölt szerecsendióval is). Tejföllel elkeverjük, kóstoljuk, és újra ízesítjük, ha kell. (A kóstolási-újrakóstolási procedúra elhagyható, ha csak a ráöntés előtt ízleljük meg a besamelt, viszont az állandó nyalakodással nagyon kellemes tapasztalatokat gyűjthetünk.) A maradék petrezselymet is hozzáadjuk, és az egész szépséges mártást ráöntjük a jénaiban sorakozó gombócokra. A sütés közepes lángon addig szükséges, míg a villánk könnyedén belehatol a „töltike” karalábéfalába, mondhatni beleszalad, mint kés a vajba.