A zsinegen nem csüngenek töppedt szőlőfürtök, a rúdon is egyre rövidebb a kolbász, és a szalonnából is nap mint nap vékonyabb szeleteket vág az ember. Van még pár birsalma a kredenc tetején, meg egy-két üveg cseresznyebefőtt, de a fogyóban levő készleteket lassan pótolni kellene. Íme, egy városlakó bukolikus fantáziája a gőzölgő krumplipaprikás-faluról. A valóság, hogy se kamra, se padlás, se kredenc, csak egy bazi nagy mélyhűtőláda.

Megyeri Zsuzsa

Abban is jégkása-álcába fagyott hús vagy hal? Eper vagy meggy? Édes tészta vagy sós? Na, igen, ha még nyáron felcímkéztük volna, most nem zsákbamacskát kellene felolvasztani. Majd jövőre rend lesz, és nem hagyjuk bederesedni a ládát sem. Egyelőre azonban ki kell üríteni a mélyhűtőt, leolvasztani a hat centi vastag jégpáncélt, és felhasználni, amit csak lehet. Ez a kis lábosba fagyott pirosas valami talán töltött káposzta. Másfél adag, azért került a fagyasztóba, mert ennyivel nem lehet mit kezdeni. Se akkor, se most. Se ötlet, se gusztus. A két darab öklömnyi tésztagombóc vagy sajtos pogácsaalap, vagy pizzatészta, vagy almáspitének való maradék – a háromból kettő szinte biztos. Ha rárakjuk a radiátorra, majd kiderül.

Gurulós lehetett valamikor ez a deres, fél téglává fagyott gyümölcspép. Tálba rakjuk, olvadozzon.  Még jó, hogy a cukros darált diót felismerni fél év múlva is, a kis csavaros üveg átlátszó, és úgy néz ki, mint újkorában. De vajon hogy került a mélyhűtőbe? Van itt még margarinos dobozban fahéjas reszelt alma, vagy ahhoz nagyon hasonló valami, és többéves gesztenyemassza. Ez a tejfölös pohár színültig zölddel csak spenót lehet, kizárásos alapon. Akad még diónyi parmezándarab, egyötöd rész a tömlős juhtúróból, és uszkve nyolc és fél dekányi főtt tarja.

Hát, akkor mentsük, ami menthető. Ha a tészták már puhulnak, beléjük csippentve kiderül, az egyik édeskés pitetészta, a másik krumplis pogácsa-alapanyag. Az ihlet is megjön, mondjuk egy muffin sütő közvetítésével. Igaz, nem a mélyhűtőből, hanem a szekrény aljáról. A tizenkét mélyedésbe épp fele-fele arányban jut a kétféle tésztából. A diós-cukros gyümölcspép gesztenyével színültig megtölti az édes tésztaalapokat, a sósak egyik felébe spenót, a másikba parmezános-juhtúrós füstölt tarja kerül.

Amíg a sütő dolgozik, lehet töprengeni, milyen a rendes háziasszony, akinek csak steril, felcímkézett ételek vannak a mélyhűtőjében, és nem dugdos bele mindenféle maradékot, hátha még jó lesz valamire alapon. Lehet, hogy úgy még ilyenkor is lenne a ládában dátummal és lejárattal ellátott, fóliahegesztővel légmentesített bélszín? Vagy konyhakész „eredeti” olasz pizza? Esetleg importból származó tiroli meggyes rétes? Lehetne, de nincs. Vannak viszont szebb napokat megélt kis cefetek ebből-abból, meg hát a kényszer, hogy a hűtőládát ki kell üríteni. Másra már nincs is szükség. Csak egy jó kis boros teára a langyosra hűlt édes és sós harapnivalók mellé. A másfél adag töltött káposztát pedig megkapja a kutya, akinek ünnepnappá varázsolhatjuk ezt a  márciusi estét. A mélyhűtő csillog-villog, tágas és makulátlan. Azért ebből a sajtos-tarjás nassból még be lehet tenni kettőt rosszabb napokra, amikor csak előkapjuk, és jó lesz uzsonnára. Na, meg egyet a diós-gyümölcsösből is…

/ konyhamese.blog.hu/