2009. március. 12. 08:14 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 12. 08:17 Plázs

Több karalábé, nagyobb potencia?

Téves az a felfogás, mely szerint a proteinek és állati zsiradékok nélküli táplálkozás károsítja a szexuális életet. Legalábbis ezt állítja az olasz vegetáriánusok szövetsége.

A Vegetáriánus Táplálkozás Tudományos Társasága azután döntött a "hivatalos" állásfoglalás mellett, miután a sajtóban több cikk is megjelent arról, hogy a vegetáriánusok könnyen kudarcot vallanak az ágyban. A társaság leszögezte: nincsen semmilyen tudományos alapja azoknak a nézeteknek, melyek szerint a vegetáriánus táplálkozásnak köze lenne a nemi vágy csökkenéséhez vagy az erekciós problémákhoz. Arra sincsen bizonyíték, hogy a növényi táplálkozást előnyben részesítők cinkhiányosak lennének, amit a merevedési zavarok egyik okának szokás tekinteni.

A vegetáriánusok ellentámadásba mentek át és felhívták a figyelmet arra, hogy az erekciós diszfunkció sokkal inkább az artériák (verőerek) állapotával függ össze. Tudományos kísérletek mutatták ki, hogy a vegetáriánusokat 25 százalékkal kisebb arányban fenyegetik a szív- és keringési betegségek, az érszűkület. Ugyanakkor jobban "működhetnek", mint a húsevők, mivel jobb állapotban vannak az érfalaik és étrendjük több arginint tartalmaz. Ez az agyalapi mirigyben termelődő vegyület a nitrogénoxid prekurzoraként - mely tágítja az ereket - növelheti a szívbe szállított oxigén mennyiségét, ezáltal növeli az energiát, az állóképességet és csökkenti az erekciós zavarokat is - áll a La Repubblica című olasz lap tudományos rovatában megjelent nyilatkozatban.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.