Milyenek a Délvidék nedűi?
A szinte minden hétre jutó magyar bormustrák sora között a közelmúltban két kakukktojás is felbukkant: szlovén és venetói borokat mutattak be a magyar közönségnek. Felmerül a kérdés, ennyi kiváló magyar bor után, mi érdekes lehet még számunkra a Délvidék nedűiben? Nos, idehaza ismeretlen fajták és technológiák.
Rebula, a szlovén üstökös
Szlovénia borrégióit a 20 kialakított borútvonal mentén érdemes felfedezni, így biztosan nem marad ki egyetlen izgalmas pincészet sem a kóstolótúrából. A szlovén borászok elsősorban kézműves borokat készítenek, mivel a területek fekvése miatt a gépesítés csak korlátozottan lehetséges. Az országnak három borrégiója van, ezek közül Podravje a legnagyobb, elsősorban a fehér borok hazája. Ezen a vidéken található Maribor, ahol a világ legidősebb, a Guiness Rekordok Könyvébe is felvett 440 éves szőlőtőkéje található. A Maribor melletti Malečnikben működik a Joannes borászat, mely elsősorban rajnai rizlingje miatt érdemel említést. Posavje régió három kisebb területre osztható, ezek egyike Dolenjska, mely a szlovén szőlőtermesztés szimbóluma. Ez a vidék adja a piros és fehér szőlőből vegyesen készített nemzeti vöröst, a cvičeket, mely alacsonyabb alkoholtartalmú, savanykásabb bor.
Az ország leghíresebb borrégiója Primorska, mely négy kisebb területre osztható. A briški vidéken található a Kristančič borászat, mely elsősorban szép öregedésre alkalmas Pavo elnevezésű, kifinomult borairól híres. Ugyancsak ez a terület ad otthon az ország legismertebb szlovén pincészetének, a Ščureknek is. A Vipava-völgy legendás pincészete a Batič borászat, mely rozéborairól a leghíresebb, de az ínyencek érett testes és macerált boraikra esküsznek. Szintén a Vipava-völgyben található a Masus pincészet, mely szinte minden fajtának otthont ad. Bogdan Makovec borász a terület őshonos fajtájának, a Klarnica újraélesztésének elkötelezett híve, de különösen szép borokat készít sárgamuskotályból is.
A Primoska borrégió a rebula elsődleges termőterülete. A Petrarca által is megénekelt rebula már 1256-ban megtalálható volt a mai Szlovénia területén. A rövid szárú, hosszúkás szőlő neve az olasz rebollire igéből ered, melynek jelentése újrafőzés, újraforralás, újraerjedés. Az elnevezés a hagyományos borkészítési technológiára utal, melynek során a must erjedése az ősszel északkeletről fújó hűvös szél miatt megáll, és csak tavasszal folytatódik tovább. Többen a mai napig ezzel a technológiával készítik a rebulát, de egyrészt sokak szerint így a végeredmény nem lesz igazán „fehérboros“, másrészt ez a metódus nem is felel meg a korszerű technológiai és minőségi elvárásoknak, sőt a dupla fermentáció egyenesen hibának számít.
A rebula árnyalatai a zöldes sárgától az aranyló szalmaszínig terjednek. Szépek a savai, minerális jegyeket mutat, gyümülcsös illatát mandula és vanília fűszerezi. A rebulával való ismerkedést érdemes az Edi Simčič borászat száraz rebulájával kezdeni. A rendkívül exkluzív pincészet borait Aleks Simčič készíti, a nagy extrakt tartalmú, kis szériájú nedűk a radikális szőlőválogatás és a precíz vinifikáció ereményeként születtek meg.
Veneto tartomány borainak története hosszú évszázadokra nyúlik vissza: már a középkorban messze földön híresek voltak Velence borai, melyet a Velencei Köztársaság kereskedői ismertettek meg a nagyvilággal. A tartomány modern borkultúrája a nagy múltú hagyományokra épül, és az egyedi és a régióra jellemző termékeket részesíti előnyben. A térség csaknem mindegyik borvidéke ősi eredetű, az előnyös domborzati adottságoknak köszönhetően kiváló szőlőfajtáknak ad otthont. A helyi termelőknek komoly minőségi elvárásoknak kell megfelelniük, ha meg akarják szerezni a Venetói Borok Konzorciumainak Egyesületének (Unione Consorzi Vini Veneti D.O.C.) rózsaszín szalagját. Az Egyesület borkóstolási bizottsága ellenőrzi a szőlészetet, a szőlőfajtát, a bor minőségét és mennyiségét egyaránt. Jelenleg 21 különböző termelői konzorcium bora található az Egyesület jelzése alatt, ezek mindegyike kiváló, D.O.C. és D.O.C.G, ellenőrzött eredetű és minőségű termékek.
Az olasz bortörvény alapvetően négy minőségi kategóriát különböztet meg: az asztali (vini da tavola), a táj- (vini a Indicazione Geografica Tipica), a minőségi (Denominazione di Origine Controllata) és a zárjeggyel ellátott minőségi (Denominazione di Origine Controllata e Garantita) bort. Ez utóbbi akkor kapja meg a D.O.C.G. minősítést, ha legalább öt évig tudott eleget tenni a D.O.C. minőségi elvárásainak. A legfontosabb D.O.C. borokat a venetói borutakat bejárva lehet legegyszerűbben feltérképezni, pincéről pincére járva fedi csak fel igazi arcát ez a vidék.
A térségben két dologra érdemes külön figyelmet fordítani. Az egyik a prosecco (mely a közhiedelemmel ellentétben nem a habzóbor, hanem a szőlő neve), melyből a Vigna Dogarina pincészet emlékezetes spumantét készít. A másik érdekesség, amit Veneto nyújtani tud, a ripassók a magyar fogyasztók számára talán kevésbé ismert, izgalmas világa. A ripassók megértéséhez ismernünk kell az Amarone della Valpolicellát. Az Amarone a corvina, a rondinella és a molinara, részben aszalt szőlőinek házasításából született száraz vörösbor. A 20. század második felében, amikor is az Amarone egyre nagyobb terepet kapott, egy új stílusú bor, a ripasso is megszületett. Ez utóbbi készítése során az Amaronét visszavezetik mazsolára vagy saját törkölyére így erősítve mind alkoholtartalmában, mind testében a bort.
A végeredmény egy számunkra szokatlan komplexitással bíró, igen magas alkoholtartalmú ital. Az Amaronéval való ismerkedést bátran kezdhetjük a Valentino Cubi pincészet 2004-es Amarone Classicójával, a Graziano Prà 2006-os Amarone della Valpolicellájával vagy a Benedetti Corte Antica szintén 2006-os Amarone della Valpolicella Classicójával. A ripassók világába a Roncolato 2008-as San Roccójával, a Cavalchina 2007-es Valpolicella Superiore Ripassójával vagy a Monte del Frà 2007-es Tenuta Lena di Mezzójával a poharunkban érdemes belépni.