2009. augusztus. 29. 16:13 Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 29. 16:13 Gasztro

Jégbor mindenáron? - kísérletek

Miközben jó öreg kontinensünket a hőguta kerülgette, odaát Dél-Amerikában alig több mint két hónapon belül két országból is büszkén röpítették világgá a hírt: jégbor született.

Június elején a brazíliai Santa Catarina partvidék 1330 méter magasan fekvő szőlőseiben tartósan – 7,5 fokot mutatott a hőmérő. Akkor szüret!- adták ki a Perico borászat vezetői a jelszót. Hogy kisvártatva bejelentsék a történelmi tényt: megszületett az ország első jégbora. A cabernet sauvignonból készült borkülönlegességet 2010-től forgalmazzák és exportálják.

Argentina viszont már az idén az amerikai piacra küldi az első mendozai jégbort,amint azt a közeli napokban bejelentette a Vina Las Perdites elnöke. A mendozai malbecet Las Perdices Ice néven három USA-államban, Kolumbiában és éppen a rivális Brazíliában szándékozzák forgalmazni. Igaz, limitált mennyiségben. Az eddigi két évjáratból 10 ezer palackot töltenek le.

A két dél-amerikai állam mindenesetre aligha jelenthet valaha is konkurenciát a vezető jégbor-nagyhatalmaknak, elsősorban Németországnak és Kanadának. Bár – nálunk is – egyre népszerűbb ez a borkülönlegesség, attól még nem lesz az, ami, ha csak édes, és nem természetes körülmények között aludt meg a szőlőszemekben a bor. Brit szakértők máris kimutatták az argentin csodáról, hogy mesterséges fagyasztással – cryoexractio – készült.

decanter.com

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.