A NATO-n belül már 15 éve létezik olyan dokumentum, amelyben a tagállamok elkötelezték magukat Ukrajna NATO-tagsága mellett.
Nagy vihart okozott Orbán Viktor, amikor egyetlen szóval megkérdőjelezte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentését. A katonai szövetség vezetője ugyanis a németországi Ramstein légitámaszponton tartott sajtótájékoztatóján több alkalommal is kijelentette, hogy
Minden NATO-tagállam egyetért abban, hogy Ukrajna a szövetség tagja lesz.
Erre a Twitteren a magyar miniszterelnök ennyit mondott:
"What?", azaz "Mi van?"
Orbán egyetlen szóval reagált arra, hogy Stoltenberg szerint minden tagállam egyetért Ukrajna NATO-tagságával
A főtitkár úgy nyilatkozott: Ukrajna helye a szövetségben van.
Az EUrologus felvette a kapcsolatot a NATO-val. Megkérdeztük, vajon mire alapozta a főtitkár a kijelentését. A sajtóosztály munkatársától megtudtuk, hogy 2008-ban, a Bukaresti Csúcstalálkozón a NATO állam- és kormányfői a következő nyilatkozatot tették az elfogadott záródokumentumban:
A NATO üdvözli Ukrajna és Grúzia NATO-tagságra irányuló euroatlanti törekvéseit. Ma megállapodtunk abban, hogy ezek az országok a NATO tagjai lesznek.
Azóta a tagállamok több alkalommal is megerősítették elkötelezettségüket, többek között a közelmúltban a NATO-külügyminiszteri találkozóján is, április 5-én. A tagállamok nevében akkor a főtitkár többek között a következőket mondta:
Ukrajna jövője az euroatlanti családban van.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.