Az EP-képviselők aggódnak a különutas tagállami, pontosabban német vakcinavásárlások miatt, de az Európai Bizottság szerint ez nem sérti a közös beszerzéseket. Az uniós főtárgyaló szerint a második negyedévben érkeznek az oltások tömeges mennyiségben a tagállamokhoz.
Az Európai Parlament egészségügyi szakbizottsága meghallgatta Sandra Gallinát, a vakcinabeszerzések főtárgyalóját, akit a képviselők az oltóanyagok megvásárlásáról, engedélyezéséről és a tagállamoknak való eljuttatásáról kérdeztek. A hangulat javításához hozzájárult, hogy a meghallgatás elején érkezett a hír: az Oxford-AstraZeneca is beadta az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) kérelmét az oltás kereskedelmi forgalomba hozatalára, a döntés január 29-én várható.
Szintén előzetesen, a kedélyek megnyugtatása érdekében a bizottság elnöke, Pascal Canfin azt is bejelentette, hogy a képviselők beletekinthetnek egy még nem engedélyezett oltás gyártójával, a Curevac-kal kötött szerződésbe. Arra azonban nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy a szállítási ütemtervet nem lehet nyilvánosságra hozni. Elhangzott az az ígéret is, hogy az Európai Bizottság a többi beszállítóval is megpróbál megegyezni a szerződések titkosságának legalábbis részleges feloldásáról.
A képviselők legtöbb aggodalma azzal volt kapcsolatos, hogy Németország külön rendelt a BioNTech-Pfizer vakcinából 30 millió adagot. Ebből az oltásból az EU eredetileg 200+100 milliót vásárolt, amelyet néhány napja megduplázott, de a német pótrendelés ezen felül van. Sandra Gallina azt mondta, hogy őt is nagyon zavarják ezek a hírek, de hozzátette:
“Még nem láttam ilyen szerződést, ha van is, az EU-s szállítások elsőbbséget élveznek.”
Márpedig minden bizonnyal van, mert a német szövetségi egészségügyi minisztérium honlapján olvasható, mint biztonsági opció további 30 millió adagra, nemzeti alapon. Ezzel kapcsolatban egy új kifejezést is többször használtak a képviselők, akik azt mondták, hogy ez nem más, mint
vakcinanacionalizmus.
Később Sandra Gallina azt javasolta a képviselőknek, hogy – mivel most már megtehetik – üssék fel a szerződés 7. pontját, ott rendelkeznek a párhuzamos tárgyalások tilalmáról.
A bírálatok között megfogalmazták a politikusok, hogy a vakcinák szállítása nagyon lassú, az eljárás bürokratikus és általában véve kevés a vakcina. A főtárgyaló azonban azt mondta, hogy a tárgyalások szakaszában minden elérhető vakcinát felvásárolt vagy lekötött az EU, amire eddig uniós forrásból 2,1 milliárd eurót költöttek, s ezt további 750 millió euróval pótolták ki a tagállamok.
Ugyanakkor figyelembe kellett venni azt is, hogy a több mint száz gyógyszerkísérlet közül melyiknek van komoly esélye arra, hogy időben megfelelő ellenanyaghoz juttatja az európaiakat. Ennek során szem előtt kellett tartani az uniós adófizetők érdekeit, a közös pénz hatékony felhasználását.
Ezért például az is nagyon fontos szempont volt, hogy a gyártó rendelkezzen megfelelő kapacitással az oltóanyag tömeges és gyors előállítására – mondta Gallina, aki szerint nagy mennyiségben a második negyedévben érkezik majd a tagállamokba az oltóanyag, a harmadik negyedévben pedig a hiányzó mennyiség nagy részét is leszállítják.
Haladnak a tárgyalások
Az Európai Bizottság a francia Valneva gyógyszergyártó céggel zárhatja le tájékozódó megbeszéléseit a koronavírus elleni potenciálisan hatékony vakcina felvásárlására a héten, és elindítják a beszerzési folyamatokat - jelentette be a meghallgatás utáni keddi sajtótájékoztatóján Gallina.
A főtárgyaló azt is elmondta, hogy a bizottság az amerikai Novavax oltóanyaggyártóval is várhatóan hamarosan megállapodást köt 200 millió dózis felvásárlására, miután december középen lezárta a beszerzésről szóló tárgyalásokat.
Gallina szerinte az Európai Bizottság nem tenné kötelezővé a beoltást, de ennek eldöntése tagállami hatáskörbe tartozik. Hangsúlyozta, hogy a testület nyomon követi az oltóanyagok esetleges negatív mellékhatásaival kapcsolatos eseteket, annak ellenére, hogy a tudományos vizsgálatok szerint a vakcinák nagyon biztonságosak.
"Eddig egy negatív reakciót kiváltó esetről kaptunk jelentést, de az elemzések kiderítették, hogy annak nem volt köze az oltóanyaghoz" - mondta. A bizottság munkatársa azt is közölte, hogy az oltóanyagok szállítása áprilistól kezdve felgyorsul, sokkal nagyobb mennyiség jut el a tagállamokba a második negyedévtől kezdve.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.