A Szigeten csütörtökön fellépő énekesnő egy podcastban idézte fel a kilenc évvel ezelőtt történt esetet.
Krónikus betegségeiről és vetéléseiről beszélt egy egészségtudatossággal foglalkozó podcastműsorban Halsey – írja a The Hollywood Reporter. Az amerikai énekesnő a She Md című podcast egyik adásának volt a vendége.
A most 29 éves Halsey elmondta, hogy mindössze 20 éves volt, amikor közvetlenül egy koncertje előtt elindult nála a vetélés. „Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert a karrierem elején jártam, és sok minden függött ettől a show-tól” – idézte fel. Végül felnőttpelenkát viselve folytatta a műsort, amely még körülbelül 45 percig tartott. Miután elhagyta a színpadot, egész éjjel rosszul volt. „Emlékszem, hogy a fürdőkádban ültem, mert egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek a sok vérrel. Elnézést, hogy ennyire explicit vagyok” – szabadkozott a felvételen.
A vetélés fizikai borzalmain túl Halsey arról is beszélt, hogy milyen érzésekkel küzdött akkoriban. „Nem akartam terhes lenni. Nagyon benne voltam a karrieremben. Sok komplex érzelem kavargott bennem: megkönnyebbülés, de ugyanakkor zavarodottság, bűntudat és gyász is” – mondta.
Halsey 2022-ben a Vogue-nak azt nyilatkozta, hogy 24 éves kora előtt háromszor vetélt el, ezt a Roe kontra Wade ügy kapcsán fellángoló abortuszvitára reagálva osztotta meg a nyilvánossággal. Akkor azt mondta, hogy az abortusza mentette meg az életét, és tette lehetővé a fia életét is.
Az utóbbi időben Halsey tabuk nélkül beszélt az endometriózissal, lupusszal, T-sejt rendellenességgel és meddőséggel kapcsolatos tapasztalatairól is. „Nagyon szeretnék még több gyereket. Jó tapasztalataim voltak, amikor a fiammal voltam terhes, és ő az életem fénye” – mondta kisfiáról az énekesnő, aki csütörtök este lép fel majd a Sziget Nagyszínpadán.