Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Újra itt van az ország egyik legizgalmasabb filmfesztiválja, a Friss Hús, ahol a mindig izgalmas rövidfilmeké a főszerep. Összegyűjtöttünk öt filmet, amelyek miatt biztosan érdemes kilátogatni a június 5-éig zajló fesztiválra.
Varga Gábor: Cicaharc
Pogány Judit és Nagy Mari igazi jutalomjátéka ez a rövidfilm, bár a főszereplő valójában egy vörös macska. Varga Gábor Cicaharca az a fajta film, amely csak eleinte tűnik teljesen komolytalannak, aztán az ember elkezdi kapiskálni, hogy talán mégiscsak valami komolyabbról van itt szó, mint hogy két idős falusi özvegyasszony azért perlekedik egymással, mert az egyik folyton át akarja csábítani magához a másik macskáját. Hogy akkor miről is van szó? Nagyon röviden: a magányról.
Varga Gábor rendező és Kocsányi András író nagyon tudják a rövidfilmek egyik, ha nem a legfontosabb „trükkjét”: hogy hogyan sűrítsenek néhány mondatba teljes sorstörténeteket. És nagyon tudják a második legfontosabb „trükköt” is: hogy hogyan álcázzanak valami jópofával valamit, ami valójában a legkevésbé sem az. Így válik a Cicaharc aranyos kis szösszenetből megrendítő filmmé, két csodálatos alakítással: Nagy Marinak és Pogány Juditnak minden arcrezdülése, minden hangsúlya, minden gúnyos vagy felháborodott nevetése beszél, többet, mint ami valódi szavakkal beleférne egy rövidfilmbe.
Kizlinger Lilla: A Naprendszer közepe
Szinte már önálló műfaj (vagy al-al-alműfaj) a filmben az, amikor fiatal filmesek arról forgatnak filmet, milyen agyzsibbasztó, röhejes, szánalmas, keserű vagy lélekölő problémákkal is szembesülnek filmesként, a filmiparban, a hisztis vagy hiú vagy máshogyan balhés művészek között; lásd például a „műfaj” egyik hazai alapdarabját, az Off Hollywoodot Hajdu Szabolcstól. A színészként, íróként és rendezőként is tevékenykedő Kizlinger Lilla (interjúnk vele itt) is erről beszél új rövidfilmjében, de a korábbi hasonló filmeknél is specifikusabb kérdéseken keresztül.
Amely kérdések egyébként eléggé önéletrajzinak tűnnek attól az embertől, Kizlinger Lillától, aki nem is színész szakot végzett, mégis már 22 évesen elnyerte a színészszakma egyik legfontosabb díját, az Ezüst Medvét a Berlinálén: a film egyik alapkonfliktusa, hogy az író-rendező által játszott főszereplő amatőr színészként kijut egy olyan komoly filmfesztiválra, amire a profi, képzett filmes pasija évek óta vágyakozik, de hogy egész egyszerűen csak a féltékenység emészti emiatt, azt sose lenne hajlandó bevallani. Mindebből persze valójában nem az fontos, hogy ez valóban önéletrajzi film-e, sem nem az, mennyit ihletett Kizlinger saját élete: ami ebből számít, az a hitelesség; hogy az író-rendező hihetően és átélhetően tudja mindezt megjeleníteni. Kizlinger ugyanakkor nemcsak hiteles kíván lenni, de behozza az abszurdot is, röhög egyet a politikai korrektségen, és felmutat nem kevés nagyon kifejező párkapcsolati drámát is. Teszi mindezt rendkívül találó, vicces, de azért elég fájdalmas mondatokkal, ügyes vágással és jó sok egyéniséggel.
Heim Vilmos: Apám fia
„Testvérek között az úgy szokás / hogy igazságos az osztozkodás.” Ritka, hogy egy filmnek a végefőcíme legyen a legjobb része, és így elsőre nem is hangzik túl hízelgően, az Apám fiával mégis ez a helyzet: amikor az utolsó jelenet után felcsendül Halász Judit Testvérek között című dala, az igenis hozzáad egy pluszréteget a filmhez, mert az amúgy nagyon is komoly témákat egészen mesteri, övön aluli ütéssel oldja fel. Apróság, de egy rövidfilmfesztiválon az ilyen apróságok is meghatározzák, melyik rendező nevére fogunk emlékezni pár év múlva, vagy amikor kijön az első egész estés filmje is. Heim Vilmoséra fogunk.
Heim Vilmos és Hegyes Frigyes társ-forgatókönyvíró filmjének sztorija lassan bontakozik ki, de fontosabb, hogy mennyire ügyesen: szó szerint minden percben új információt tudunk meg arról, hogy egyáltalán kiket is látunk, milyen szituációban is vannak ők, és főleg, hogy miért nyomoznak egy kávézóban kettejük közös apja és egy nő után. Később aztán az is kiderül, hogy ez a szituáció hogyan jelképezi egy család szétesését – vagy talán rögtön két család szétesését. A két fiatal főszereplő, Ionescu Raul és Kelemen Bence mindeközben kifejező arcjátékukkal kommentálják, hogy a felnőttek – Rezes Judit és Bede-Fazekas Szabolcs – játszmái kin is csattannak mindig. Hát persze hogy a gyerekeken. Aztán igazságosan elosztják egymás között a traumákat.
Beleznai Márk: Felfáztam
„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” – írta Tolsztoj, és ezt továbbgondolva talán azt is lehet mondani, minden boldog párkapcsolat a maga módján az, de minden boldogtalan kapcsolat hasonló egymáshoz. Ha másban nem, hát abban a melankolikus haláltáncban, ami megelőzi azt a pontot, ahol végül úgyis ki kell mondani, hogy vége. De éppenséggel ebben is hasonlók: hogy ezt mindig hasonlóan nehéz kimondani.
Ezt a hosszúra nyúlt pillanatot járja körül a korábban az Agapé című filmjével Cannes-t is megjárt Beleznai Márk új művében: amikor egy párkapcsolatban a felszínen még minden rendben, még egyik fél sem meri magának sem bevallani, hogy vége, sőt együtt nézik a lakáshirdetéseket a közös otthonteremtés megjátszott vágyával, de valójában már legalább az egyikük tudja, hogy itt nemhogy közös lakásvásárlás nem lesz, de hamarosan közös ágy sem. Ahogy sok hasonló filmben, a Felfáztamban is egy külső szereplő az, aki ráébreszti erre a pár egyik tagját. Beleznai egységes – egységesen szomorkás – világú filmjében jól ragadja meg ebben az élethelyzetben pont azt, milyen nehéz is megfogni az okokat, hiszen tulajdonképpen minden rendben van. És mégis. A két főszereplő közül Váradi Gergely az, aki gyanús negédességgel képviseli a „minden rendben van”-t, Vetlényi Lili pedig megmagyarázhatatlan bánatot árasztva az „és mégis”-t. Már csak a két színész játéka miatt is megérné megnézni ezt a kisfilmet.
Lakatos Tamás: Vakáció
A „minden boldogtalan család a maga módján az” gondolat, úgy tűnik, ebben az évben mintha többeket is foglalkoztatott volna. Lakatos Tamás azonban nem is akart tovább menni ennél a gondolatnál, és ez a legizgalmasabb a Vakációban, ez teszi már-már kísérleti filmmé: ez a rövidfilm nem akar választ adni semmire, sőt még a kérdést sem teszi fel igazán. Lakatos mintha a boldogtalanság szót szeretné definiálni, de mivel nem szótáríró, hanem filmes, nem szavakkal, hanem képekkel teszi meg ezt.
Egy család próbál elindulni a vakációra, de ez sehogy sem sikerül: mindössze ennyi történik ebben a 19 percben. És amikor már úgy tűnik, hogy mégis el tudnak indulni, valami megint felmerül, ami megakadályozza az indulást a boldog, felhőtlen nyaralásba. És ahogy újabb és újabb dolgok merülnek fel, úgy lesz egyre egyértelműbb, hogy valójában nem ezek a dolgok – például egy, a házban felejtett telefon – jelentik a valódi problémát. Valami más miatt nem akaródzik elindulni. De miért? Na ez az, amire Lakatos egy ötletes és egyedi gesztussal nem akar választ adni. Valami nincs rendben. Lakatos nem azt éri el, hogy megtudjuk, mi nincs rendben, hanem azt, hogy megérezzük, milyen is, amikor valami nagyon nincs rendben. Amikor valójában semmi nincs rendben. Amikor minden egész eltörött. Hát, sikerül neki.
Vetítési időpontok és a teljes filmlista a Friss Hús honlapján.
