Élet+Stílus MTI/hvg.hu 2023. november. 08. 11:15

Nemzetközi körözést adtak ki a Pussy Riot csoport egyik tagja ellen

Az orosz vád szerint tudatosan „hamis” információkat terjesztett az orosz fegyveres erőkről, de azt nem árulták el, hogy mit.

Egy moszkvai bíróság kedden nemzetközi körözési listára tette Ljudmila (Ljuszja) Stejnt, a Pussy Riot csoport külföldre menekült tagját, amiért tudatosan „hamis” információkat terjesztett az orosz fegyveres erőkről.

A TASZSZ a moszkvai Bászmánnij bíróság egyik forrását idézve azt írta, hogy Stejn őrizetbe kerül, amint belép Oroszországba. Azt nem közölték, hogy milyen, a fegyveres erőkről szóló konkrét információk terjesztésével vádolják.

A Pussy Riot feminista ellenzéki csoport azzal vált ismertté, hogy tagjai 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban egy úgynevezett zenés punk-imán könyörögtek a később márciusban ismét elnökké választott Vlagyimir Putyin elűzéséért.

Stejnt többször őrizetbe vette az orosz rendőrség, mert részt vett tiltakozó gyűléseken. Az egyik ilyen letartóztatás során, 2021 decemberében Stejn a Pussy Riot egy másik tagjával, Marija Aljohinával együtt éhségsztrájkba kezdett. Tavaly május közepén felkerült a szövetségi körözési listára.

A moszkvai Preobrazsenszkij bíróság két évvel ezelőtt egy év szabadságvesztésre ítélte, amiért a 2021 januárjában Moszkvában tartott engedély nélküli tüntetésen megsértette az egészségügyi előírásokat. Megtiltották neki, hogy este tíz és reggel hat óra között elhagyja lakóhelyét, továbbá, hogy előzetes értesítés nélkül megváltoztassa állandó tartózkodási helyét.

A 27 éves Stejn, aki korábban egy moszkvai kerület önkormányzati képviselője volt, elmenekült Oroszországból, miután megszökött a házi őrizetből. Elmondása szerint úgy tudott megszökni, hogy átöltözött egy ételkiszállító egyenruhájába. Instagram-fiókján egy fotót tett közzé a lábáról levágott nyomkövető bilincsről.

A Pussy Riot tagjai nyíltan kiálltak az orosz–ukrán háború ellen, Nadja Tolokonnyikova, a Pussy Riot egyik alapítótagja létrehozott egy céget is, amelyen keresztül NFT-k eladásával támogatni tudja Ukrajnát.

A Pussy Riot tagjai néhány éve könyvet is írtak arról, hogy hogyan lehet számonkérni a hatalmasokat, és hogy megváltoztathatja-e egy ember rendkívüli elszántsága az autokrata rezsimet. A Lázadj! című kötetet a HVG Könyvek adta ki.

„Putyin őrült, a saját embereire is lőne" - figyelmeztet a Pussy Riot alapítója

Nadja Tolokonnyikova a Guardiannek adott interjúban azt mondta, az emberek alábecsülik, mennyire veszélyesek a diktátorok. Beszélt arról is, hogy szerinte Vlagyimir Putyin most a saját sírját ássa.