Párizs alatt 270 kilométernyi alagutat töltenek meg halottak millióinak a csontvázai. Az egyik ilyen osszáriumba (csontkamrába) került az 1800-as évek elején pusztító kolerajárvány mintegy húszezer áldozata is. A hely nem látogatható legálisan, és egyébként is csak „egy túlméretezett patkányjárathoz hasonlító térben” araszolva lehet megközelíteni a Föld egyik legnagyobb temetőjét. James Nestort ez sem tántorította el, hogy lejusson a holtak birodalmába, és közelebbről megvizsgálja a koponyákat, amelyek egy, a szerző témáját, a lélegzést érintő fontos változásról árulkodhattak.

Az 1832-ben Párizsban pusztító kolerajárvány ugyanis a nyugat történelmének arra a korszakára esett, amikor a kicsiny száj, az egyenetlen fogazat és az eldugult légutak az iparosodott Európa nagy részén jellemzővé váltak – mindez Nestor széles körű kutatásai alapján főleg az iparilag feldolgozott ételek számlájára írható. És a szájak zsugorodásával, az arcok elsatnyulásával robbanásszerűen terjedtek a légzési nehézségek, amelyek a mai napig itt vannak velünk – vázolja fel rögtön az elején az ok-okozati összefüggéseket a szerző.

Személyes, történelmi és tudományos utazás

A klausztrofób alámerülés a több száz éves emberi maradványokkal teli párizsi labirintusokba csak az egyik extrém nyomozási szál, amelyet James Nestor követ, hogy összerakja a rossz légzésünk sztoriját. A szerző ugyanis szerteágazó kutatásai alapján magabiztosan jelenti ki, hogy elvesztettük a helyes légzés képességét, aminek már csak azért is messzemenő következményei vannak, mert naponta mintegy 25 ezerszer elvégezzük ezt a magától értetődőnek gondolt cselekvést.

Márpedig a légzésünknek sokkal nagyobb hatása van az életminőségünkre, a szervezetünk működésére vagy épp a hangulatunkra, mint azt elsőre gondolnánk, és Nestor nem kíméli meg az olvasót a következmények súlyosságától:

90 százalékunk helytelenül lélegzik, és ez a gyengeségünk krónikus betegségek hosszú sorát okozza vagy súlyosbítja.

Ha csak a gyógyszergyártók reklámjaira gondolunk, már ezekből látszik, mennyire nagy a kereslet olyan problémák megoldására, mint az eldugult orr, a horkolás, az asztma, az allergiák vagy a zihálás. Nestor könyvének az erejét az adja, hogy meggyőzően érvel a mellett, hogy ezek a problémák NEM normális velejárói az emberi létnek, bármennyire is részei a mindennapjainknak. És izgalmasan levezeti azt is, hogy ezek a dolgok nem véletlenszerűen alakulnak ki.

A könyvet tudományos kalandtúrának nevezi, és kalandokból nincsen hiány. Nestor a személyes tapasztalatokat vegyíti a tudományos ismeretterjesztéssel, akinek pedig még így is kevés benne a tudományos, az a tekintélyes szakirodalmat tanulmányozhatja. Nestor nem úgy állítja be, mintha a könyvben tárgyalt tudományos felfedezések újak lennének – ezért is nevezi a lélegzést elveszett művészetnek és elveszett tudásnak –, viszont úgy gyúrja egybe ezeket az ismereteket, hogy annak mégis revelatív ereje lesz.

És nemcsak a kutatókra hagyja a kísérletezést, saját magát is aláveti meglehetősen extrém teszteknek. Ezek közül is a legborzalmasabbnak dr. Jayakar Nayak orr- és arcsebész kísérlete tűnik, amelynek során tíz napra szilikondugókkal tömítették el a szerző orrnyílásait, vagyis csak a száján át tudott lélegezni. A kísérlet még annál is kegyetlenebb, mint amilyennek hangzik, és Nestor érzékletesen írja le a szenvedéseit.

Az orrunk többet tud, mint gondolnánk

Nestor könyve óda az orrhoz, amelynek a presztízsét leginkább azért kell visszaadni, mert az elmúlt évszázadban a nyugati orvoslásban az a vélekedés uralkodott, hogy az orr többé-kevésbé kiszolgáló szerv, és a légzésnél mindig van B opciónk: a szánk. Csakhogy a szánk soha nem lesz képes arra, mint amire az orrunk. Nestor emlékeztet egyrészt a többé-kevésbé ismert tényre, hogy az orr megtisztítja, felmelegíti és megnedvesíti a levegőt belélegzésnél, aztán meglep azzal, hogy az orrnak a lehető legkülönbözőbb problémákkal összefüggésben is szerep jut a merevedési zavartól kezdve a szívritmus szabályozásán át az emlékek tárolásáig.

James Nestor lebilincselően képes beavatni az olvasót az alapokba, (amelyek közül kétségtelenül a legalapabb állítása, hogy szájlégzés = rossz, orrlégzés = jó), de közel hozza azokat a bonyolult folyamatokat is, amelyek szerepet játszanak a légzésben, miközben a legkülönbözőbb területekről hoz be információkat az evolúciókutatástól kezdve a pulmonológián és fogászaton át a biokémiáig és pszichológiáig. És nem tér ki a spirituális aspektusok elől sem, de épp elég helyet hagy a kételyeknek is ezen a téren.

Tanuljunk meg újra lélegezni

Ha van valami a mindennapos rohanásban, amire már végképp nincs időnk, energiánk és szándékunk figyelni, az a lélegzet. Elvégre a tüdőnk és a légzőrendszerünk teszi a dolgát magától onnantól, hogy születésünk után felsírtunk. Ehhez képest vagy túl sok levegőt szívunk be, vagy túl gyorsan lélegzünk, vagy túl felületesen vesszük a levegőt, sőt néha el is felejtünk lélegezni – például, amikor belefeledkezünk az előttünk lévő monitorba. (Egy becslés szerint az irodai dolgozók akár 80 százaléka is szenved az úgynevezett „állandó részleges figyelem” állapotától. Ebben a légzés sekélyessé és szabálytalanná válik: olykor fél percig vagy akár hosszabb ideig nem lélegzünk. A jelenséget e-mail apnoéként emlegetik, és ugyanolyan problémákat okozhat, mint az alvási apnoé.

Szóval megvan az esélye annak, hogy miközben ezt a cikket olvasta, a légzése kihagyott, és észre sem vette.

Ugyanakkor, ha időről időre elveszítjük az egyensúlyt, épp a légzés az, amely gyakran helyreállíthatja – és végül is James Nestor ezért írta meg a könyvét. Egyúttal arra is biztat, hogy vállaljuk a felelősséget a saját egészségünkért, ehhez pedig Szent-Györgyi Albert gondolatait hívja segítségül:

Az élő szervezetek több mint hatvan évi vizsgálata meggyőzött arról, hogy a testünk sokkal közelebb áll a tökélyhez, mint a betegségek végtelen sora láttán gondolhatnánk. A fogyatékosságait nem annyira veleszületett tökéletlenségek okozzák, hanem inkább a mi visszaéléseink.

És akkor hogyan ne éljünk vissza vele?

Például tanuljunk meg lélegezni. Néhány egyszerű légzőgyakorlat a könyvből, amelyet bárhol és bármikor végezhetünk:

Dobozlégzés Ez az amerikai haderő különleges alakulatának, a Navy SEAL-nek az egyik bevett technikája arra, hogy feszült helyezetekben higgadtak maradjanak. Négyig számolva lélegezzünk be, négyig számolva tartsuk vissza a lélegzetünket, négyig számolva lélegezzünk ki, majd ismét négyig számolva tartsuk vissza a lélegzetünket. 4-7-8-as légzés Ez a technika a mély relaxáció állapotába ringatja a szervezetet. Orron át lélegezzünk be négy számolásra, tartsuk vissza a lélegzetünket hét számolásig, majd fújjuk ki a levegőt nyolc számolásra.

James Nestor: Lélegzet, 21. Század Kiadó, 4490 forint

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: