Élet+Stílus MTI 2021. február. 26. 17:05

Áder Jánost beoltották, mégpedig a kínai vakcinával

Háziorvosa ajánlotta a köztársasági elnöknek.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről.

Az államfő néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.

Áder János hangsúlyozta, hogy aki lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, az tegye meg.

A köztársasági elnököt a II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának Lotz Károly utcai háziorvosi rendelőjében oltották be.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Minden hír a koronavírus-járványról
Kult Csatlós Hanna 2021. április. 17. 20:00

A „3000 éve elveszett egyiptomi aranyváros” minden volt, csak nem elveszett és nem arany

Különösen jó állapotban tárták fel egyiptomi régészek a körülbelül 3400 évvel ezelőtt létezett város, Aton romjait Luxornál. Vajon kik laktak a házakban, és miért halt ki évezredekkel ezelőtt a település? Miért csak most bukkantak rá a kutatók és ezzel megtalálták-e az egyiptomi Pompejit vagy az afrikai Eldorádót? Bács Tamást, az ELTE Egyiptológiai Tanszékének vezetőjét kérdeztük, aki több mint 20 éve maga is ásatásokat vezet a régióban.