Élet+Stílus hvg.hu 2020. június. 26. 13:07

Kamarás Iván elmondta, mit érdemelnek a nők

A színész sérelmezi, hogy eltűnőfélben vannak „az úriemberek” és „a klasszikus stílusú hölgyek”.

Kamarás Ivánnal abból az apropóból készített interjút a BEST magazin, hogy a Mintaapák hangosat szóló szereplőváltásai nyomán ő került be a sorozatba Fenyő Iván helyére.

Az interjú nagy részében a színész családi hátterét, és az abból adódó arisztokratikus tartást beszélték ki, de egy ponton a gendertémák irányába tértek el, amint Kamarás Iván a férfi-női kapcsolatok rejtélyeit próbálta megfejteni. A színész szerint ugyanis a mai nők is vágynak a régi vágású férfiakra.

Minden hölgy megérdemli, hogy az urak egy kicsit a tenyerükön hordozzák őket. Azt szeretnék, hogy kezet csókoljanak nekik, nem azt, hogy hátba veregessék őket: „Jó csaj vagy, kő kóla?” Én azt vallom, hogy a férfiak viselkedjenek férfi módjára, a nők pedig nők módjára. Megsúgom: a szívük mélyén az urak is elegáns stílusú hölgyekre vágynak. De addig biztosan nem tud egy nő igazi nő lenni, amíg a férfi nem békebeli úriember mellette.”

Az interjúban szinte megkerülhetetlennek tűnt Kamarás fizikai megjelenésének megemlítése is, de a színész arra a felvetésre, miként viseli, hogy az egyik lesármosabb színésznek tartják, azt mondta:

Az ember egy idő után rájön, hogy esztelenség harcolni a szépség ellen.”

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.