Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mindig olyan zenét játszottunk, ami a miénk volt, de amiben az adott közeghez idomult kicsit a nyelvünk – mondja Kiss Tibi, a Quimby frontembere, aki szerint semmi különös nincs abban, hogy október 23-án felléptek Karácsony Gergely felkérésére. Most viszont már az őszi, Legyen a gépnek halleluja című turnéjukkal foglalkoznak, amely az idén 20 éves Ékszerelmére című albumot idézi meg. Kiss Tibivel átbeszéltük, milyen emlékei vannak arról az időszakról és a lemezről.
hvg.hu: Hogy emlékszel vissza az ezredforduló környékére, amikor az Ékszerelmére készült?
Kiss Tibor: Jobban szeretem, ha az ilyen emlékeket együtt rakjuk össze, mert aki azt gondolja, hogy ő egyedül biztosan emlékszik a lényegre, az vagy túlzott önbizalommal rendelkezik, vagy kamuzik. Csomószor kiderül, hogy bár valaki tutira emlékszik valamire, de egy másik ember egészen mást állít ugyanarról a sztoriról.
hvg.hu: Mégis, mik a te tuti emlékeid?
K. T.: A kilencvenes évek végén mi a húszas éveink második felében jártunk, számunkra ez egy nagyon pezsgő, nagyon lendületes, jó suhanású, szabad időszak volt, ami azzal is együtt járt, hogy eléggé kíméletlenek voltunk magunkkal. Addigra már lezajlott a rendszerváltás, jól voltunk lakva a szabadsággal, és elégedettek voltunk azzal, hogy fiatalok vagyunk, és miénk az élet. Már befejeztük az egyetemet, és kb. azt csináltuk, amit szerettünk.
hvg.hu: Addigra a Quimby már egy kifejezetten sikeres zenekarnak számított.
K. T.: Igen, az underground-szcénában már ott voltunk abban a pár zenekarban, amelyeket jó helyekre hívtak fesztiválokra és mindenféle klubokba. Sosem írtak rólunk kifejezetten pozitív dolgokat a lapok, de akkor azt emlegették, hogy mi vagyunk a legjobb koncertzenekar. És tényleg jók voltunk, addigra már megtanultunk rendesen zenélni, mindenhol telt házas koncerteket adtunk. Persze, ez még csak underground szinten volt befutás, a nagyközönség számára jobbára láthatatlanok voltunk.
hvg.hu: Néhány éve összeállítottuk a hvg.hu-n minden idők legjobb magyar albumait, ezen az Ékszerelmére is előkelő helyen szerepel. De egyébként is ezt szokták a „nagy Quimby-lemeznek” tekinteni. Szerinted is kiemelhető ez a 20 évvel ezelőtti lemez az életműből?
K. T.: Igen, én is fontos pontnak tartom, de nem vagyok nosztalgiázós típus. Az biztos, hogy mivel alig volt a zenekarban kifejezett zenész – ötvösök, képzőművészek, iparművészek voltunk –, korábban úgy tekintettünk a Quimbyre, mint egyfajta kortárs performanszra.
A közönség, szegénykém, pedig kénytelen volt végig nézni, hogyan tanuljuk meg azt, amit csinálni szeretnénk.
1997-98-ra értünk igazi zenekarrá, ekkorra fejeztük be ilyen értelemben a tanulmányainkat. Éreztük, hogy még nem vagyunk ott az igazi tudásnál, az igazi muzsikánál, de lehetőséget kaptunk arra, hogy elcsípjük azt. Az Ékszerelmére lemezt egyébként ma is mindenki nagyon szereti a Quimbyből. Ez az időszak mindannyiunk egyik legfontosabb közös nevezője, itt érett össze a zenekar.
hvg.hu: Mondod, hogy nem vagy nosztalgiázós. A zenekarra sem volt jellemző eddig, hogy ilyen visszatekintő koncerteket csináljon. Vagy új lemezzel turnéztatok, vagy valamilyen tematikára épülő show-val.
K. T.: Először egy kicsit én is ódzkodtam tőle, de mint a zenekar ilyen fontos mérföldköve, mindenképpen megérdemel egy ünnepet. A lemez dalait nagyon szeretjük, arra viszont nem elég ez az anyag, hogy teljesen lefedjen egy koncertet. Viszont jó kiindulás, hogy felidézzük azt a hangulatot, amikor a muzsikálás szabad örömével találkoztunk. Ez nem egy nosztalgiakoncert lesz, de igyekszünk ismét belehelyezni magunkat ebbe az atmoszférába. Viszünk DJ-t is, mert abban az időben ez nagyon jellemző volt, én is gyakran jártam partikra, annak ellenére, hogy mindig az élő zene híve voltam. Mindez a hatás egyébként ott is van az Ékszerelmére dalaiban.
hvg.hu: Az ezredfordulón volt egy világvége hangulat, az Y2K-tól zengett a közbeszéd, amikor majd jól összeomlik a digitális világ. Visszahallgatva a lemezt, mi ezt is belehallottuk. Ez belemagyarázás?
K. T.: Mindig olyan zenét játszottunk, ami a miénk volt, de amiben az adott közeghez idomult kicsit a nyelvünk. A 90-es évek második felében a pszichedelikus, elektronikus zenék mentek nagyon, ez sok zenekarra hatott. Ránk is. Ez persze nem volt igazán tudatos, inkább zsigerileg itatja át az embert. Kicsit olyan volt, mint egy elvarázsolt kastély. A húszas éveink végén járó fiatalemberek voltunk, ilyenkor kezd kiteljesedni az ember. Nem úgy, mint egy ötvenes bölcs, hanem energiában, fizikálisan, egyfajta „bármit megcsinálok, ide nekem a világot!” erőtől duzzadtunk mi is. Engem egyébként ez a szorongás, a külső világ hírei, ha jól emlékszem, nem nagyon érdekeltek, mert elvoltam a saját mikrokozmoszomban. Ma, hogy gyerekeim vannak, már sokkal érzékenyebb vagyok a hírekre.
hvg.hu: Mondtad, hogy kíméletlenek voltatok saját magatokkal akkoriban, éltétek a tinédzserek vad életét. Hogy bírtatok ilyen összefogott albumot készíteni ilyen pörgésben?
K. T.: Rock and roll volt, ez nem vitás, de elsősorban még az előnyeit élveztük. Az életet kétpofára faltuk, tele voltunk energiával, és annak ellenére, hogy persze voltak negatív dolgok, éreztük, hogy ez most egy megismételhetetlen időszak, ilyen nem lesz később. Akkoriban adtuk a legtöbb koncertet. Elmentünk a határainkig, nem sokkal később szét is estünk. Azóta kicsit tudatosabban szervezzük az életünket. Ezután jött a Káosz amigos című lemezünk, ami már a széthullás terméke volt, ez logikusan következett az előzményekből.
hvg.hu: Annyira, hogy vége is lett a zenekarnak. Legalábbis, akkor úgy tűnt.
K. T.: Igen, végül valóban, mint zenekar is széthullottunk. És én személyesen is. De nincs olyan, hogy csak egy oka van egy zenekar széthullásának. Sok nagy zenekar fel is oszlik 7-8 év után, mert, ha rendesen csinálják, elég keményen igénybe veszi ez az embert. Ma már sokkal tudatosabbak a fiatalok is. A zene is egy varázslatos másik dimenziós utazás, ahol tényleg lehet találkozni valami olyasmivel, amit nagyszellemnek gondolunk. Az efelé való törekvés az egyik motorja a zenének, művészetnek.
hvg.hu: A határok megélése, a szétesés után aztán újra indult a Quimby, és ez a második félidő is lassan másfél évtizede működik. Hogy bírjátok ilyen sokáig?
K. T.: Mi csak tesszük a dolgunkat, és igyekszünk inspiráló helyzetekbe hozni a zenekart. Most egyébként egy hosszú beszélgetéssorozatban vagyunk a csapattal, megbeszéljük az életünket, megfogalmazzuk magunkat, keressük a hogyan tovább lehetőségeit. Arról, miként tudjuk egészséges produkciónak megtartani a Quimbyt. A személyes életünkben is van olyan, amikor sokkal fontosabb mindennél, hogy elvonuljunk és rendbe tegyük saját magunkat. Most ilyen történik a zenekarral is: a koncerteknél, lemezeknél, próbáknál is fontosabb, hogy kitaláljuk magunkat.
Hat ember vektorait kell egy irányba fordítani.
hvg.hu: Most úgy érzitek, hogy egyfajta határkőhöz ért a zenekar?
K. T.: Még csak az se, bár lehet, hogy egy szakasznak most vége. Csak annyi, hogy üljünk már le, dumáljuk meg, hogy mi legyen. De mi nagyon jóban vagyunk, szeretjük egymást, csodálatosan ment a turné, klassz volt a nyári szezon. Mindenki egyfolytában vigyorgott, egy hatalmas energiazuhanyzás volt az utóbbi időszak. Ennek ellenére tudjuk, hogy jövőre nem tudunk, akarunk pont ugyanilyet csinálni,
magunkat is inspirálni kell.
hvg.hu: Kapuzárási pánik típusú beszélgetés?
K. T.: Egyáltalán nem. Nagyon pozitívnak éljük meg. Egy zenekar élete olyan, mint minden közösségé: nagy kitárulkozás, elengedjük a lovakat, széthullás, saját magunk összekaparása stb. Tavasszal csináltunk egy Family Tugedör turnét (a Quimby tagjainak a különböző mellékprojektjeiből, zenekaraiból álló műsor – a szerk.), ami számunkra, elsősorban emberileg, lelkileg volt nagyon fontos. Pont azért, hogy ezek az emberek, projektek egymás felé forduljanak.
hvg.hu: És az Ékszerelmére-turné is ebből a közös gondolkodásból eredt?
K. T.: Így van, mert ez mind a hat embernek az egyik kedvenc lemeze.
hvg.hu: Új anyag készül?
K. T.: Folyamatosan, de most nem ennek vannak prioritása, hanem annak, hogy saját magunkra figyeljünk és azon dolgozzunk. Ennek a munkának lesznek később az új dalok is az eredményei.
hvg.hu: Azt szoktátok mondani, hogy jellemzően nem vállaltok fellépést politikai típusú rendezvényeken. Most azonban felléptetek Karácsony Gergely október 23-i eseményén. Hogyan alakult ez?
K.T.: Ez most hirtelen jött az biztos, de önkormányzati vagy városi rendezvényeket amúgy is szoktunk vállalni, függetlenül attól, hogy az adott település vezetősége milyen színekben pompázik. Ezek mindannyiunk ünnepei, és tapasztalatom szerint többnyire inkább ízlés kérdése, hogy kit hívnak. Budapesten valóban rég volt már ilyen, ezért is örültünk a megtisztelő felkérésnek.
