A first lady szerint nem volna szabad, hogy a fiatalok is hozzájussanak, mert a termék veszélyes.
Melania Trump amerikai first lady szerint a vállalatoknak "fel kell hagyniuk" az elektromos cigaretták értékesítését gyerekeknek, mivel a termék veszélyes és függőséget okoz.
A first lady az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) egy nagyszabású rendezvényén mondott beszédet hétfőn a Virginia állambeli Arlingtonban.
"Fontos számomra, hogy együttműködjünk annak érdekében, hogy felhívjuk a gyerekek és a családok figyelmét ennek e rossz szokásnak a veszélyeire" - mondta Melania Trump. Hozzátette:
ezt a terméket nem szabad gyerekek számára értékesíteni.
Az Egyesült Államokban tilos dohánytermékeket eladni gyerekeknek, és az ország legnagyobb elektromoscigaretta-gyártója, a Juul Labs Inc. bejelentette, hogy nem fogja reklámozni termékeit az Egyesült Államokban.
A szövetségi statisztikai adatok szerint a párologtatáson alapuló e-cigarettázás jelentősen megnőtt az amerikai tinédzserek körében 2017 és 2018 között.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) jelentése és Massachusetts állam egészségügyi illetékeseinek közlése szerint 18 amerikai államban eddig 21 ember halálát okozta egy rejtélyes tüdőbetegség, amely az elektromos cigaretta és egyéb párologtató eszközök használatával van összefüggésben. A megerősített és a lehetséges új megbetegedések száma pedig mostanra meghaladta az ezret.
A DEA hétfői rendezvénye az október 23-án kezdődő, szokásos évi Red Ribbon Week felvezető eseménye volt. Az 1988-ban indított kezdeményezés a DEA egy 1985-ben megkínzott és meggyilkolt ügynöke, Enrique "Kiki" Camarena emléke előtt tiszteleg, miközben arra buzdítja a fiatalokat, hogy éljenek kábítószermentes életet.