Élet+Stílus hvg.hu 2019. augusztus. 27. 15:34

A kormány és a vízügy sem tudja megmondani, mennyi műanyagot iszunk

Sőt, a glifozáttal kapcsolatos adatok sem állnak rendelkezésre.

A magyar kormány nem tudja megmondani, mennyi glifozát, illetve mikroműanyag található a hazai, emberi fogyasztásra, illetve közösségi használatra szánt vizekben, ez derült ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszából, amelyet Szél Bernadett független képviselő közérdekű adatigénylésére adott, írja a 24.hu.

A glifozáttal kapcsolatban egyre többször hangoztatják, hogy rákkeltő, Ausztria például már be is tiltotta a használatát, de a mikroműanyagok problémája is egyre többször kerül elő, a tudósok már régóta figyelmeztetnek, hogy még a csapvízben vagy az esővízben is előfordulhatnak. A laboratorium.hu által júliusban közzétett kutatás szerint a magyar halastavakban is kimutatható a mikroműanyag.

Azt viszont – egyelőre – nem tudhatjuk meg, hol és mekkora mennyiségben van jelen, ugyanez érvényes a glifozátra.

A válasz annak ellenére fontos lenne, hogy a WHO szerint a mikroműanyagok lenyelése nem annyira veszélyes, és, hogy – szintén a laboratorium.hu oldalon megjelent kutatás szerint  - a magyar halakban alig van mikorműanyag.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.