Élet+Stílus MTI 2018. október. 17. 06:09

Egyre népszerűbb Budapesten a sétaturizmus

Évente már tízezreket vonzanak azok a tematikus séták, amelyeken a város kevésbé ismert oldalát mutatják be a résztvevőknek, általában egy-egy szakértő vezetésével.

Tömegeket, évente már tízezreket vonzanak Budapesten azok a tematikus séták, amikor a város kevésbé ismert oldaláról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A Világgazdaság szerint ma már számos cég kínál ilyen túrákat, amelyek az utóbbi időben külön turisztikai ágazattá nőtték ki magukat. A nagyobb forgalmat lebonyolító vállalkozásoknál átlagosan az év minden napjára jut legalább egy szervezett séta.

A jellemzően pár órányi, szakértők vezette alternatív városnéző programok ára átlagosan 2-5 ezer forint, a résztvevők a legtöbbször a városi, 30 év feletti, magasan képzett, kultúrafogyasztó közönség soraiból kerülnek ki. A sétaszervező cégek tapasztalata szerint a nőket jobban vonzzák a minőségi városélményt kínáló tematikus túrák. A Hosszúlépés. Járunk? sétaszervező cégnél például a túrázók háromnegyede nő, de a többi cég is hasonló arányokról számolt be.

Egyre népszerűbbek az étel- és italkóstolással egybekötött gasztroséták is, illetve az olyan túrák, amelyek alkalmával olyan helyekre is bejuthatnak a résztvevők, amelyek egyébként nem vagy csak ritkán látogathatók.

A sétanaptár tavasszal és ősszel legsűrűbb, de a karácsonyi szezonban is emelkedik a forgalom. A különösen a nyári hónapokban fellendülő külföldi turizmusból is igyekeznek profitálni a városi túracégek, de továbbra is elsősorban a hazai közönséget célozzák meg.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.