Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A példaképek azért vannak, hogy lássuk magunk előtt: meg lehet csinálni – vallja Ausztrália első női külügyminisztere. Julie Bishop nem ismer olyan politikust, aki azért akarna egy posztot, mert nő, és úgy gondolja, minden nő azt szeretné, hogy a tehetségét, az értékeit ismerjék el. Az ausztrál külügyminisztert budapesti látogatásán kérdeztük.
Julie Bishop ausztrál külügyminiszter sokáig egyedül érezte magát a munkaközösségben, amelyben dolgozott. Tony Abbott 2013-ban alakult kormányában 18 férfi mellett ő volt az egyetlen női miniszter. De nem az egyedüliség volt a legnagyobb gond. Amikor Julie Bishopnak támadt egy ötlete, és ezt megosztotta a kollégáival, leginkább figyelmen kívül hagyták, amit mondott. Aztán lenyúlták az ötletét. „Mondtam valamit, felvezettem egy ötletet, előadtam egy álláspontot, és vártam a választ. Semmi. Aztán, amikor egy másik férfi kolléga előállt ugyanazzal az ötlettel, pont ugyanazzal a kezdeményezéssel, mindenki nagyon lelkes volt, hogy milyen zseniális.”
A korábbi ausztrál miniszterelnököt sok bírálat érte, amiért csak egyetlen nőt nevezett ki a kormányába, így aztán amikor 2014-ben átalakította azt, rögtön megduplázta a női miniszterei számát. A jelenlegi miniszterelnök, Malcolm Turnbull kormányában öt női miniszter van. Bishop egy korábbi interjúban azt mondta, amikor a kolléganőit kinevezték, kötöttek egy megállapodást: bármelyikük állt is elő egy ötlettel, a többiek rögtön azt mondták, zseniális. Egyszerűen fel kellett hangosítaniuk egymás hangját, hogy a férfi kollégáik meghallják őket. Julie Bishop ezt a mai napig küldetésének tekinti, ez derült ki azon a beszélgetésen is, amelyet a Hungarian Business Leaders Forum szervezett a tiszteltére a budapesti látogatásán.
Több nőt, de mennyit?
Bármennyire idegenkedik is a címkéktől, különösen a feminizmus címkéjétől, Julie Bishop sok ajtót megnyitott maga és a többi nő előtt is. Már abban volt valami történelmi, hogy ő lett Ausztrália első női külügyminisztere. Szintén első nőként lett a liberális párt elnökhelyettese. 2007 óta van a poszton, három pártelnök is lecserélődött közben, de ő maradt a helyén. Bishop nevezte ki az első nőt a külügyi államtitkári poszton, és a saját pozícióját is kihasználta arra, hogy egyenlő esélyeket adjon a nőknek.
Az egyenlő esélyeket azonban még mindig sajátosan értelmezi a társadalom – még az ausztrál is. Az ausztrál kormányban például megszületett ugyan a felismerés, hogy több női politikusra lenne szükség a parlamentben, de amikor az arányt megpróbálták meghatározni, csak 30 százalékig ért a képzelőerejük. Julie Bishop tette fel a forradalmi kérdést: miért éppen harminc? Hiszen a társadalom fele nő, miért ne lehetne fele-fele az arány a parlamentben, a kormányzati intézményekben is. Az 50-50 százalék ugyanakkor nem kvóta, hanem egyfajta célirány, amely lehetővé teszi, hogy új pozíciók esetén kicsivel több energiát fektessenek abba, hogy nőt találjanak a feladatra, és ne automatikusan egy férfit bízzanak meg.
Több nő, szélesebb perspektíva
Természetesen ez a helyzet még mindig fényévekre van attól, ami Magyarországon jellemzi a nők jelenlétét a politikában: már a parlamentben is elenyésző a női képviselők száma, a kormányban pedig egyetlen női miniszter sincs. A Fideszben az idei választásokon az egyéni jelöltségre méltónak tartott nők száma összesen hat – száz férfi jelölttel szemben.
Adódik a kérdés, hogy mit veszítünk – mint társadalom, mint ország – azzal, hogy nincsenek nők azokon a helyeken, ahol a döntések születnek. „Nem azért vagyok itt, hogy tanácsokat osztogassak más országoknak arról, hogy mit tegyenek, és mit ne tegyenek – mondta a hvg.hu-nak diplomatikusan az ausztrál külügyminiszter budapesti látogatásán. – A mi tapasztalatunk az, és mások meríthetnek belőle, ha akarnak, hogy ha nők vannak vezető pozícióban, akkor sokkal színesebb perspektívát kapunk, sokkal mélyebb elemzését a problémáknak, és sokkal jobb minőségű döntések születnek egy ilyen széles, sokszínű vitából. A parlamentbe például a nők be tudják hozni a saját perspektívájukat és a saját élettapasztalatukat. Nyilván a férfiak is ezt teszik, de minthogy a lakosság több mint ötven százalékát tesszük ki, csak mi tudjuk átbeszélni és megosztani a tapasztalatainkat.”
Az üzleti életben ez a fajta sokszínűség az igazgatótanácsokban már számokra is váltható: ezek a cégek sokkal sikeresebbek, ami megmutatkozik a profitjukban, a statisztikáikban és a tőzsdei eredményeikben is. „Ma már vannak olyan részvényesek, akik a befektetési döntéseiket az alapján hozzák meg, hogy mennyire sokszínű az igazgatótanács, és ha egy cégnél nincs nő a vezetésben, vagy soha nem is volt, akkor a cégvezetőknek lényegében magyarázkodniuk kell, hogy ez hogy történhetett meg” – mondja Bishop. Az ausztrál külügyminiszter szerint a befektetői közösség, a fogyasztók és úgy általában a nyilvánosság ma már elvárja, hogy a nők hangját is meghallgassák, akár a közösségekben, akár az igazgatótanácsokban. „Ez a mi tapasztalatunk. Nem vagyunk tökéletesek, még nem értük el a célokat, de ez egy nagyon nyílt és gyakori vita Ausztráliában.
Egyszerűen ünnepeljük a nők sikereit”
– mondta kérdésünkre az ausztrál külügyminiszter.
Az üzenet hatalma
Ausztrália történetesen épp szolgálhat egy egész jó példával arra, hogy miként lehet úgy elismerni a nők teljesítményét, hogy annak járulékos haszna is legyen. Ausztráliában minden évben megválasztják Az Év Ausztrálját (Australian of the Year), aki aztán egy éven át megtestesíti mindazt, amit az ország sugározni akar magáról. 2018-ban Michelle Simmons kvantumfizikus nyerte el a címet – Julie Bishop szerint többek között azért, mert tükrözi az ausztrál közösségek álláspontját arról, hogy nők bármilyen szerepben helyt állhatnak:
Végül is ez a példaképek értelme: ha nem látod magad előtt, nem is hiszed el, hogy meg lehet csinálni.
Ma az ausztrál kormányban öt női miniszter van, de Bishop szerint nem csak a számuk a lényeg, hanem a pozíció is, amelyet betöltenek és az ebből adódó hatás, amelyet a társadalom alakulására gyakorolhatnak. Az ausztrál kormányban a külügyminiszteri poszt mellett a védelmi, a pénzügyi, munkaügyi és közigazgatási posztot is nő tölti be. Rendszerint előfordul, hogy Bishopnak a védelmi miniszterrel, Marise Payne-nel kettesben kell tárgyalnia, és az esetek túlnyomó többségében két férfival. „Amikor mi ketten, Marise és én nőként leülünk tárgyalni két férfival szemben, az elég határozott üzenet” – mondta Bishop.
Julie Bishop szerint a nők hírhedten rosszul tudják képviselni a saját érdekeiket, vagy akár a többi nőét. Hogy mennyire nincsenek szem előtt, azt jól jelzi az anekdota, amelyet budapesti látogatásakor megosztott velünk. A kormányépületben, ahol dolgozik, a korábbi sikeres diplomatákat az a megtiszteltetés éri, hogy tárgyalótermeket neveztek el róluk. De csak a férfiakról. Amikor kifogytak a férfiakból, a fennmaradó termeket elkezdték virágokról elnevezni. Bishop első női államtitkárának, Frances Adamsonnak az éleslátására volt szükség ahhoz, hogy felmerüljön: ne virágokról, hanem sikeres női diplomatákról nevezzék el a külügyminisztériumi termeket.
Ezek után talán meglepő, hogy Julie Bishop nem tartja magát feministának. Néhány éve nagy feltűnést keltett, hogy amikor egy rendezvényen egy újságíró rákérdezett erre, a külügyminiszter pedig azt mondta, a feminista jelzőt nem tartja túl hasznosnak. „Elismerem a szerepét. Elismerem a női mozgalmak harcát, az akadályokat, amelyekkel szembesültek, és a kihívásokat, amelyeket le kellett gyűrniük” – mondta Bishop, de hozzátette, hogy saját magát nem így írja le. „Nem azt mondom, hogy nem vagyok feminista, nem utasítom vissza a kifejezést, csak annyit állítok, hogy nem így jellemzem magam. Mindenekelőtt politikus vagyok, miniszter. Nem érzem szükségét annak, hogy másképp tekintsek magamra.” Viszont kikérte magának, hogy a nőiessége miatt nem lehet komoly karrierje.
Nem ismerek olyan politikust, aki azért akarna egy posztot, mert nő. És minden nő azt szeretné, hogy a tehetségét ismerjék el, az értékeit
– mondja Bishop. Az viszont már egy olyan országnak a közhangulatát jellemzi, mint az öt női miniszterrel büszkélkedő Ausztrália, hogy a külügyminiszter már nem elsősorban az akadályokat, hanem a lehetőségeket látja: „Ha most lennék a kis Julie, és 17 évesen a jövőmet tervezgetném, őszintén hinnék abban, hogy nincs semmi, amit ne csinálhatnék meg Ausztráliában, nincs olyan remény, álom vagy törekvés, amelyet ne válthatnék valóra, és nem lenne olyan akadály, amely csak azért áll előttem, mert nő vagyok.”
