Autó HVG 2024. november. 05. 08:18

Sikeres az egynapos matrica, csak nem a magyar autósokon segít

Április óta létezik ez a jogosultságfajta, itt vannak az első adatok róla.

Az egynapos matricák magyarországi bevezetése vegyes fogadtatásban részesült – írja a Vezess.hu a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) adatai alapján. Az elmúlt fél évben összesen 1,12 millió ilyen jogosultságot adtak el, ami szám szerint sikernek tűnhet, ugyanakkor a magas ár miatt nem igazán vált népszerűvé a magyar autósok körében. Az ok elég egyszerű, az egynapos matrica ára Magyarországon igencsak magas, 5150 forint, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a tíznapos matrica 6400 forintba kerül.

Az Európai Unió célja ezzel az újítással az volt, hogy csökkentse az alkalmi utakra utazók terheit, hiszen így elkerülhető a tíznapos matrica megvásárlása egy-egy egynapos utazáshoz. Azonban, amíg Magyarországon az egynapos matrica ára közel a tíznapos matrica árával megegyező, addig például Romániában mindössze 2,5 euró (kb. 1020 forint), Ausztriában pedig 8,6 euró (kb. 3508 forint).

A forgalmazott egynapos matricák túlnyomó többségét külföldiek vásárolták meg, átlagosan 63-82 százalékban. Főként a nyári hónapokban volt kiemelkedő a külföldi vásárlók aránya, különösen júliusban, amikor a turizmus is felfutott, ekkor közel 300 ezer darabot adtak el belőle, de csak alig 60 ezret magyar rendszámú autókra.

Hirdetés