Autó László Ferenc 2023. április. 28. 06:41

Körbefotóztuk az extrém Nissan Leaf villanyautót, ami a közutakon kiverné a biztosítékot

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

Ez a különleges Nissan Leaf olyan alacsony építésű, hogy talán még a sorompók alatt is át lehet vele gurulni.

A Nissan néhány évvel ezelőtt az első Leafből készített egy versenyautót, azonban ez a Nismo RC kivitel ugyanazt a 109 lóerős hajtásláncot kapta, mint ami az utcai autóban is található.

Az általunk a hétvégi berlini Formula E versenyen körbefotózott utódmodell már a második generációs Leafre épül, a hajtása pedig sokkal erősebb a sorozatban készülő autóénál.

László Ferenc
László Ferenc

Az új Leaf Nismo RC meghajtásáról két darab 161 lóerős villanymotor gondoskodik, melyek összteljesítménye 322 lóerő, ezenkívül pedig a 640 Nm-es nyomaték mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Az összkerékhajtású, karbonszálas műanyagot gazdagon felvonultató újdonság tömege mindössze 1 220 kilogramm, a 0–100-as gyorsulást pedig alig 3,4 másodperc alatt lehet letudni vele.

László Ferenc
László Ferenc

A 4,54 méter hosszú, illetve 2,75 méteres tengelytávolságú Leaf Nismo RC magassága mindössze 1,21 méter, vagyis a versenyautó több mint 30 centiméterrel alacsonyabb az utcai forgalomba szánt normál Leaf villanyautónál. Melyből egyébként közúti használatra szánt sportos Nismo változat is készült.

A 150 lóerős és 320 Nm nyomatékú, 1,5 tonnás Leaf magyarországi alapára 13,5 millió forint, a 217 lovas és 340 Nm-es villanymotorral szerelt 1,7 tonnás e+ verzióért pedig alaphangon 17,4 millió forintot kell fizetnünk. Utóbbi 6,9 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra és 157 km/h a végsebessége.

László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.