A szupererős és tágas villanyautó kevesebb, mint 6 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 km/h-ra.
Tavaly ősszel hullott le a lepel a Voyah Dreamer nevezetű kínai elektromos autóról, mely jelenleg a világ legjobban gyorsuló MPV-jeként jegyzett modellnek most kezdődött meg a kereskedelmi forgalmazása.
Az alapmodellt 380-480 ezer jünaos (20,9-26,4 millió forint) áron jegyzik, a négyüléses luxusváltozatért pedig alaphangon 600 ezer jüant (33 millió forint) kérnek el.
A két villanymotor összteljesítménye 435 lóerő, ami mellé 620 Nm-es nyomaték társul, és ez 5,9 másodperces 0-100-as szintidőt tesz lehetővé.
Ez ugyan jelentősen elmarad az egykori Mercedes R-osztály 510 lovas 6,2 literes V8-as motorral szerelt 63 AMG kivitelének kereken 5 másodperces gyorsulásától, de még így is figyelemre méltó.
A 2,6 tonnás egyterű hatótávja 600 kilométer magasságában alakul, akinek ez kevés, az választhatja akár az 1,5 literes turbós benzinmotorral kiegészített hatótávnövelős változatot is.
Az 5,31 méter hosszú, 1,98 méter széles és 1,82 méter magas újdonság tengelytávja 3,2 méter.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.